Nyáron megszűnik a Star Wars-könyvek kiadása a Szukits Könyvkiadónál

2024. február 7. – 16:11

Másolás

Vágólapra másolva

2024 nyarán véget ér a Star Wars-könyvek kiadása Magyarországon a Szukits Könyvkiadónál – jelentette be a franchise termékeit terjesztő, szegedi székhelyű kiadó.

„A valaha írt egyik legfontosabb hír következik oldalunk történetében” – olvasható a közleményben, melyből kiderül, hogy 17 év után megszűnik a Star Wars-kötetek forgalmazása a Szukits Könyvkiadó által. Ennek értelmében új címek már biztosan nem jelennek meg náluk, ezzel együtt a már meglévő kötetek értékesítése is véget ér 2024 június 30-ai hatállyal.

„A jelenleg előrendelhető kiadványok még megjelennek alacsonyabb példányszámban, azonban újabb előrendelhető címek már nem fognak kikerülni. A fentiek igazak a kánon, legendák és képregényekre is, tehát minden Szukits kiadású Star Wars-termékre” – áll a kiadó weboldalán. A rajongóknak azt javasolják, hogy a gyűjteményükből hiányzó kiadványokat mielőbb szerezzék be, mivel nem várható újranyomás semelyik címből. Arra is figyelmeztetnek, hogy a termékek „a webáruházi forgalomból kikerülést követően, pár hónappal később már dupla árakon cserélnek gazdát az adok-veszek csoportokban.” Erre példának hozzák a korábban más kiadóknál megjlelent ma már nem kapható termékeket, ilyen a Külső űr, amiért akár 49 ezer forintot is elkérnek, vagy a több mint 30 ezer forintért árult Birodalom árnyai.

A Szukits Könyvkiadó fő profilja mára a sci-fi és a fantasy címek kiadása és terjesztése, kínálatukban a Star Wars mellett olyan franchise-ok kiadványai is megtalálhatóak, mint a Warcraft, a Marvel, az Alien, a Witcher és a Trónok Harca. Ezen felül megjelentek náluk olyan sci-fi-legendák művei is, mint Isaac Asimov, Arthur C. Clarke, H. P. Lovecraft és Stanisław Lem.

Forrás: Jedi Könyvtár / Facebook
Forrás: Jedi Könyvtár / Facebook

Az ügyben kérdeztük a Szukits Könyvkiadót; Halek Attila, a cég marketingvezetője emailben válaszolt a Telex megkeresésére. „Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között nem érdemes folytatni a kiadást” – indokolta a változás kiváltó okát Halek, amit a kommentelők is pedzegettek már a közlemény publikálása után.

Arról egyelőre nincs információjuk, hogy ki veheti át a Star Wars-címek kiadását Magyarországon, bíznak benne, hogy idővel egy másik kiadó jön a helyükre, mellettük 2015 óta a Kolibri Kiadó is ad ki Star Wars-kiadványokat, és a jövőben új címeket is kiadnak majd. Halek megerősítette, hogy a Szukits Könyvkiadó által terjesztett egyéb popkulturális tartalmak sorsát nem érinti a változás, azokat továbbra is ők fogják megjelentetni.

„Az elmúlt évben 32 Star Wars kiadvány jelent meg nálunk, összesen pedig több mint 250 a 17 év alatt. Lépést tartani az újdonságokkal éppen elég nagy feladat, nem látjuk reálisnak, hogy a korábban megjelent címeket is maradéktalanul utánnyomja az utódunk. Mi sem tudtunk mindent újra kiadni, amit az elődeink” – összegez Halek a jövő realitásairól.

A szegedi Szukits Könyvkiadót Szukits László alapította, aki 1929. november 6-án nyitotta meg első saját üzletét Szegeden sok évnyi tanonckodás után a könyvszakmában. Később testvérei, Zoltán és Tibor Budapesten (1936.) és Pécsett (1937.) is boltot nyitottak, majd a cég a háború alatt is folytatta tevékenységét egészen annak 1952-es államosításig. Működésük 1984-ben indult újra, a kiadáshoz pedig 1992-ben tértek vissza a rendszerváltás után. A kiadó családi vállalkozás maradt, a 15 alkalmazottat foglalkoztató cég vezetői ma Szukits László unokái, László, és testvére, Gábor.

Frissítés: A Szukits Kiadó mellett 2015 óta a Kolibri Kiadó gondozásában is jelennek meg Star Wars-könyvek, a Kolibri Kiadó nem szünteti meg a Star Wars-könyvek kiadását, a régebbi kiadványok mellett pedig folyamatosan érkeznek új címek is. A címen a frissítés után változtattunk.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!