Meghalt Wayne Kramer gitáros

2024. február 3. – 20:22

Másolás

Vágólapra másolva

75 éves korában meghalt Wayne Kramer, az egykori MC5 gitárosa. Halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.


Az MC5 (Motor City Five) egy amerikai együttes volt, 1964-ben alakultak meg Michigan államban, 3 lemez után pedig 1972-ben oszlottak fel. 1992-ben újraalakultak egy kis időre, végül 2003-tól 2012-ig voltak jelen, ebben az évben véglegesen feloszlottak.

2018-ban Kramer bejelentette, hogy az 1969-es első albumuk, a Kick Out the Jams felvételének ötvenedik évfordulójára jubileumi turnéra indul, a turnén a zenekart Kim Thayil, a Soundgarden gitárosa, Brendan Canty, a Fugazi dobosa, Billy Gould, a Faith No More basszusgitárosa és Marcus Durant, a Zen Guerrilla énekese kísérte.

Az elmúlt évtizedekben Kramer a rockzenészek bálványává vált, A PeaRl Jam Eddie Vedderjétől a RATM Tom Morellójáig többen nevezték példaképüknek.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!