2024. január 18. – 10:03
Andy Vajnának azért volt fontos, hogy Magyarországon is filmet készítsen, mert meg akarta mutatni: itt is meg lehet csinálni az amerikai típusú közönségfilmet – mesélte Dobó Kata az idén 26 éves A miniszter félrelép című filmről. A film legendás trióját, azaz Dobó Katát, Koltai Róbertet és Kern Andrást az Nlc.hu hozta össze egy interjúra.
Az 1997-ben bemutatott magyar filmnél sikeresebb azóta sem került a mozikba. A színeszek arról beszéltek, hogy az elmúlt 25 évben ritkán látták egyben a filmet, Dobó Kata például tavaly, hosszú idő után először nézte újra végig. „Néztem magam, és az jutott eszembe, hogy Jézus Mária, de béna voltam. Nem tudtam semmit” – mondta. Kern szerint a színésznő abszolút nem volt rossz a filmben, „természetes volt és igazi”, fogalmazott Koltai.
Mikor bejelentették, hogy filmet csinálnak a József Attila Színházban játszott darabból, Koltai Tamás kritikus azt jósolta, hogy „kinyírják” a legnézhetőbb magyar kommersz darabot. „A kinyírtuk végül azt jelentette, hogy még 19 évig ment” – idézte fel Koltai. Kern elmondta, hogy mikor Andy Vajna látta a darabot színházban, arra gondolt, hogy ők rendezzenek filmet belőle, és játsszák el a főszerepeket Koltai Róberttel. Vajna ahhoz viszont ragaszkodott, hogy a titkárnő szerepére találjanak új embert, mert úgy gondolta, hogy jót tenne a filmnek egy friss, korábban még nem látott arc. „Egyszer csak egy Kovács Kata nevű fiatal nő toppant be hozzánk, aki nemcsak gyönyörű volt, de irtózatosan jó is” – mesélte Kern András.
A színészek szerint Andy Vajna a film producereként jó érzékkel nyúlt bele a darabba, így nem zavarta őket mint rendezőket. „A vágószobában gyakori vendég volt, és ahol úgy érezte, ott belenyúlt a vágásba” – mondta Kern. Dobó Kata szerint Andy Vajnának azért volt fontos, hogy Magyarországon is filmet készítsen, mert fontos volt neki, hogy megmutassa: itt is meg lehet csinálni az amerikai típusú közönségfilmet.
Kern és Koltai szerint a filmben a „gatyaletolós poénok” elfogadhatóak voltak, de Dobó kicsit szégyellte ezeket. „Furcsa volt számomra, hogy általa egyik pillanatról a másikra megismert az ország. A szakmában sokan irigyeltek, hogy ez ilyen gyorsan sikerült. Volt ebben rosszindulat, én pedig akkoriban hajlamos voltam elhinni mindent, amit mondtak rólam” – mondta a színésznő. 15-20 évébe telt annak az elfogadása, hogy mégis elég jó. Szerinte azért volt nehéz megtalálni a női főszereplőt, mert vannak dolgok, amiket nem lehet eljátszani, ilyen például a szexuális kisugárzás és a báj.
„Éveken át hallgattam, ahogy mondják a pasik, hogy »úristen, ott voltál egy plakáton a szobám falán«. Sokáig szégyelltem, hogy szexszimbólumnak tartottak”
– mondta. Mai fejével már tisztában van azzal, hogy a filmekhez szükség van szexszimbólumokra is. Felidézte, hogy a castingra az esélytelenek teljes nyugalmával ment be. „Biztos voltam abban, hogy nem engem akarnak, ezért nyugodt maradtam.” Azt, hogy a film helyszínének miért épp az Astoria Hotelt választották, Kern azzal indokolta, hogy egy emblematikus helyre volt szükségük, amiről el tudják képzelni az emberek, hogy egy miniszter ott venne ki szobát. Koltai hozzátette: nem a „Nem hisztéria, Astoria” poén miatt választottuk.
A színeszek szerint a film sikerének az a titka, hogy egyrészt egy jó színdarabból készült, másrészt pedig a film poénjai még ma is jól működnek, egyáltalán nem gépiesek, ezért a nézők sem untak rájuk. „Mindenki kíváncsi volt erre a filmre, mert a magyar színjátszás krémje játszott A miniszter félrelép-ben. Meg én” – indokolta a siker titkát Dobó Kata.