Új dallal ünnepli 85. születésnapját Korda György

2024. január 4. – 19:01

Másolás

Vágólapra másolva

Van abban bármi meglepő, hogy Korda György a 85 évesen sem tud vagy inkább nem akar leállni a slágergyártással? Szerintem nincs, így azon sincs sok csodálkoznivaló, hogy az örökifjú táncdalénekes új dallal jelentkezett a születésnapján.

A Fiatalság bolondság című dal a nyolc évvel ezelőtt Kis Grófóval mulatozó Pixa és természetesen Balázs Klári közreműködésével készült. A dal alapvetően olyan, mintha a 2010-ben megjelent román sláger, a Mr. Saxobeat esszenciáját injektálnánk a Korda házaspárba, feltehetően elég sok autotune mellett. A szülinapi dal tele van utalásokkal Kordáék hobbijaira, a pókerre, Rolexekre, repterekre.

De azért az élet Kordáéknál sem csak a pókerről meg a partizásról szól: ha a klip alatt a YouTube-on három napon belül lesz 10 ezer komment, akkor a Bellator Bellator Records közleménye szerint a házaspár és Pixa 500 000 forintot adományoz a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikának.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!