A Már megint Malcolm című sorozat egykori gyereksztárja egy korty alkoholt sem ivott életében

2023. december 16. – 09:28

Másolás

Vágólapra másolva

A gyerekszínészből lett profi autóversenyző, Frankie Muniz – akit itthon leginkább a Már megint Malcolm (Malcolm In The Middle) című sorozatból lehet ismerni – egy podcastban arról beszélt, soha nem próbálta ki a drogokat, de még egy korty alkoholt sem ivott, írja a People magazin.

Az egykori gyereksztár Mayim Bialik színész-műsorvezető (a Bing Bang Theory című sitcom Amy-je) beszélgetős műsorának vendége volt. Muniz azt mondta, hiába szerepelt 2000 és 2006 között a népszerű vígjátéksorozatban, majd tűnt fel több nagyjátékfilmben (például a borzalmas magyar címet kapó ÖcsiKémben, azaz az Agent Cody Banksben) szerencséjére nagyrészt a hollywoodi társasági életen kívül nőtt fel.

Amikor Bialik rákérdezett, szigorúan alkoholmentes családban nevelkedett-e, Muniz nevetve válaszolt: „A családomban mindenki iszik. Szórakozásból”.

„Sokat gondolkodtam azon, hogy én miért nem. Mert nincs rá különösebb okom, ez nem olyan, mint egy vallás”.

Muniz szerint az „idő elleni gyűlölete” hajtotta az absztinens életmód felé. „Már akkor nagyon öregnek éreztem magam, amikor még csak 15-16 éves voltam. Mert addigra a legtöbb 15-16 éveshez képest annyi mindent megtapasztaltam már. De annak ellenére, hogy a szórakoztatóiparban dolgoztam, soha nem találkoztam például drogokkal, valahogy sikerült távol tartanom magam a hollywoodi partiélettől. Csak mentem a forgatásokra és tettem a dolgom.”

18 éves korában találkozott először alkohollal, akkor pedig már úgy volt vele, ha eddig kibírta, hogy ne próbálja ki, bírni fogja tovább is. Azóta húsz év telt el, és még mindig nem érez késztetést, hogy megkóstolja. „Nem tudom, hogy ez tudatos döntés volt-e, vagy csak megragadt bennem, hogy nem fogok inni”.

Azt viszont furcsálja, hogy a mai napig kétkedve fogadják az emberek, ha egy buliban közli, hogy nem kér piát. „Kit érdekel? Engem nem érdekel, hogy te mit csinálsz. Akkor te miért törődsz annyira azzal, hogy én mit csinálok?”

Az egykori színész azt is bevallotta, sokáig azt gondolta, csak a bűnözők szívnak füvet. „Amikor beszéltem erről a szüleimmel, közölték velem: »Mi minden egyes nap füveztünk, csak te nem tudtad«” – mesélte nevetve.

A teljes beszélgetés itt meghallgatható:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!