Elon Musk szerint a Disney vezérigazgatóját azonnal ki kéne rúgni

2023. december 8. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk szerint a Disney vezérigazgatóját, Bob Igert azonnal ki kéne rúgni, miután a cég leállította az X-en futó hirdetéseit, írja a BBC. „Walt Disney forog a sírjában azért, amit Bob tett a cégével” – írta Musk X-en egy bejegyzésében.

Ezt a posztot mindössze egy héttel azután publikálta, hogy egy másik tweetben elküldte melegebb éghajlatra azokat a cégeket, akik bojkottálják az X-et, mint hirdetési platformot. Egyes vállalatok azért döntöttek így, mert aggódnak, hogy az X-en egyre terjed az antiszemitizmus.

A Disney egyelőre nem reagált Musk posztjára sem X-en, sem közleményben.

Bob Iger valamivel több mint egy éve, kevesebb mint 12 hónappal a nyugdíjba vonulása után hirtelen tért vissza a Disney-hez, egy elég viharos időszakban: a cég részvényeinek árfolyama zuhanórepülésben, a Disney+ streamingszolgáltatás pedig továbbra is veszteséges.

A vállalatnál eltöltött ideje alatt olyan jelentős felvásárlások hajtóereje volt, mint például a Pixar animációs stúdió, a Marvel képregénygyártó cég, a 21st Century Fox és a Lucasfilm. Ezek a lépések, valamint a vidámparknyitások hozzájárultak, hogy a cég piaci értéke ötszörösére nőtt.

Csütörtökön közzétett bejegyzésében Musk néhány Disney-cég közelmúltbeli pénzügyi adatára utalt, és azt írta, hogy Iger „több bombát dobott le, mint egy B-52-es”. A multimilliárdos azzal is vádolta a Disney-t, hogy más közösségi médiaplatformokon bezzeg hirdet, amelyeken szintén megjelennek olyan tartalmak, amilyeneket az X-szel kapcsolatban kritizálnak.

Musk korábban egy New York-i rendezvényen azzal vádolta a hirdetéssel felhagyó cégeket, hogy „tönkre fogják tenni” az X-et, és hogy valójában a vállalatok így próbálják zsarolni őt. Azt mondta, hogy nem akarja, hogy ezek a cégek hirdessenek nála, mert ha „valaki zsarolni akarja hirdetésekkel vagy pénzzel, akkor elmehet a picsába”.

Júliusban Musk az X-en megjelent bejegyzésében elismerte, hogy a hirdetési bevételei 50 százalékkal csökkentek.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!