Nagy Feró: Mondjon nekem valaki egy olyan formátumú politikust ma a világból, mint Orbán Viktor!

2023. december 6. – 11:28

Másolás

Vágólapra másolva

Mondjon nekem valaki egy olyan formátumú politikust ma a világból, mint Orbán Viktor miniszterelnök! Én úgy gondolom, hogy David Pressman, Amerika budapesti nagykövete nyíltan provokál minket. Engem zavar, amikor bejelenti, hogy meleg, a párja egy férfi. Nem vagyok homofób, de mi közöm a magánéletéhez? Persze ha én ezt ki merem mondani, akkor engem homofóbnak kiáltanak ki az úgynevezett független demokraták

– mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Nagy Feró, aki szerint a világ nagy hazugsága, hogy a „demokrácia nyugati formáját az egyetlen lehetséges igazságként adják elő”, és aki szerint a liberális kifejezésnek nincs is meg az értelme.

A Beatrice frontembere arról is beszélt a lapnak, hogy szerinte a magyar könnyűzenei élet hetven százaléka jobboldali, nemzeti érzelmű, csak kevesen vannak, akik ezt be is vallják, mert félnek kimondani. Nagy Feró szerint a rockzenész mindig politizál, lesz politikai üzenet a hétvégi, jubileumi Beatrice 45 nagykoncerten is.

Azt is mondta, hogy szerinte a Beatrice most is rendszerellenes, most épp azért, mert „az Európai Unió ellen vagyunk”.

A Kossuth-díjjal is kitüntetett Nagy Feró egyébként visszatérő vendég a fideszes eseményeken, a novemberi kongresszuson is ott volt.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!