Órákig kellett mozdulatlanul állniuk a fagyban, most kártérítést követelnek a Squid Game vetélkedő játékosai

2023. november 25. – 22:46

Másolás

Vágólapra másolva

November 22-én érkezett a Netflixre a Squid Game (magyar címén: Nyerd meg az életed!) című koreai sorozat vetélkedő változata, melyben 456 játékos csap össze a 4,56 millió dolláros főnyereményért. A forgatás közben voltak problémák – a műsor Angliában készült, egy különösen hideg időszakban, ezért több résztvevőnek is orvosi segítség kellett a várakozás közben.

Két játékos most ügyvédein keresztül közölte, hogy a felvételek során állítólagosan elszenvedett sérüléseik miatt kártérítést követel, írja a BBC. Állításuk szerint a hidegben hipotermiát (kóros kihűlést) és idegkárosodást szenvedtek, amikor a forgatás alatt órákon át mozdulatlanul kellett állniuk a hidegben. A versenyzők azt hitték, hogy valami szórakoztató dologban vesznek majd részt, és nem számítottak rá, hogy ilyen tortúrán mennek majd keresztül.

A stúdió azzal védekezik, hogy mindenkit figyelmeztetett, hogy fárasztó lesz a felvétel. Januárban a Netflix azt közölte, hogy három ember szorult orvosi ellátásra a forgatás alatt, de a súlyos sérülésekről szóló állításokat tagadták.

Az ügyvédi iroda most keresetlevelet küldött a Studio Lambertnek, amely arra figyelmezteti a céget, hogy akár bírósági eljárást is indíthatnak. A Squid Game szóvivője azt mondja, hogy rendkívül komolyan veszik a versenyzők egészségi állapotát, és eddig egyetlen játékos sem indított pert.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!