Meghalt egy 23 éves lány Taylor Swift brazíliai koncertjén, ahová a hőség ellenére nem lehetett bevinni vizet

2023. november 18. – 14:48

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt egy 23 éves lány Taylor Swift Rio de Janeiróban tartott pénteki koncertjén. Ana Clara Benevides a helyszínen, még Swift előadása előtt ájult el, majd halt meg szívmegállásban.

A koncerten rekkentő hőség volt, de a szervezők nem engedték meg a résztvevőknek, hogy vizet vigyenek be magukkal. Beszámolók szerint a helyszínen nagyon nehéz volt vízhez jutni, Swift a koncert egy pontján maga dobált vizespalackokat a tömegbe, miközben a rajongók azt kántálták, hogy „vizet, vizet, vizet!”. A koncert egy másik pontján Swift megállt, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a hallgatósága kap elég vizet, erről videó is készült:

Bár ezt orvosok hivatalosan nem erősítették meg, elkezdett terjedni, hogy a 23 éves Benevides dehidratáció miatt ájult el és halt meg végül. A szervezőket komoly kritika érte, amiért nem engedték, hogy az eseményre érkezők vizet vihessenek be magukkal.

Swift az Instagramon azt írta a halálesetről, hogy: „El sem hiszem, hogy ezeket a szavakat írom, de összetört szívvel mondom, hogy ma este, a fellépésem előtt elvesztettünk egy rajongót. El sem tudom mondani, mennyire lesújtott ez a dolog. Nagyon kevés információm van azonkívül, hogy hihetetlenül gyönyörű és túlságosan fiatal volt.”

Swift következő koncertjeit São Paulóban tartja.

(Guardian, indy100)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!