Snoop Dogg azt állítja, leáll a füvezéssel. Vajon komolyan gondolja?

2023. november 16. – 20:52

Másolás

Vágólapra másolva

Cordozar Calvin Broadus Jr., ismertebb nevén Snoop Dogg nagyon sokat szív. Vagy legalábbis nagyon sokat szívott. Egyszer azt nyilatkozta, hogy napi 81 spanglit szív el, és hogy ezek megtekerésére külön embert alkalmaz.

De ha hiszünk a rappernek, akkor ennek vége lehet, ugyanis Instagramján azt jelentette be, hogy úgy döntött, leáll a szívással.

„Hosszas gondolkodás és a családommal való beszélgetés után úgy döntöttem, felhagyok a szívással” – írta Snoop egy fekete-fehér képre, hozzátéve, hogy azt kéri, tartsák tiszteletben a magánszféráját, arra utalva, hogy ne zargassa a sajtó kérdésekkel. A Hollywood Reporter ennek ellenére megpróbálta elérni, sikertelenül.

Pedig a bejelentés megannyi kérdést fölvet. A kép alatt a kommenteket leginkább a zavarodottság és a szkepszis jellemzi. Van, aki csak annyit írt, várja a fordulatot a történetben, mások szerint az 50 éves rapper pár nap múlva bejelenti majd, hogy feltörték a fiókját, míg vannak, akik elviccelik a dolgot, hogy azért füves sütit még biztos eszik majd. E sorok szerzője is a szkeptikusok táborába tartozik, egyszerűen nem tudom 100 százalékig komolyan venni a gyászbejelentésekre jellemző képi világot és megfogalmazást. Ráadásul Snoop Dogg nemcsak az imázsának egy nagy részét építette a kannabisz fogyasztásra, de üzleti érdekeltségei is vannak az egyre szabadabb amerikai fűpiacon.

Ugyanakkor Snoop korábban már beszélt arról, hogy vissza akarja fogni a füvezést. Márciusban azt nyilatkozta, hogy amióta unokája született, átgondolta az életét, hogy mit csinál, kikkel tart kapcsolatot, mit tesz a testével, mert látni akarja felnőni az unokáit.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!