Sharon Stone azt állítja, hogy a Sony egyik volt vezetője szexuálisan zaklatta őt a '80-as években

2023. november 9. – 10:06

Másolás

Vágólapra másolva

Kelly Ripa „Let's Talk Off Camera” című podcastjában beszélt először nyilvánosan Sharon Stone arról, hogy az 1980-as években a Sony stúdió egyik volt vezetője szexuálisan zaklatta őt – írja a Variety.

A színésznő elmondása szerint a férfi, akit nem nevezett meg, a péniszét mutogatta neki, amikor az 1980-as években egy megbeszélésre ment az irodájába. Az incidens még jóval azelőtt történt, hogy az 1992-es Elemi ösztön és az 1995-ös Casino című filmek nemzetközileg ismert sztárrá tették Stone-t. A Sony egyelőre nem reagált a vádakra.

Amikor 2018-ban – két évvel a Harvey Weinsten körül kirobbant botrány és a MeToo-mozgalom megszületése után – egy műsorban megkérdezték Stone-tól, hogy a karrierje során találkozott-e valaha szexuális zaklatással vagy bántalmazással, a színésznő elröhögte magát, és azt válaszolta: „40 éve vagyok ebben a szakmában. El tudja képzelni, milyen lehetett az a biznisz, amibe 40 évvel ezelőtt megérkeztem, az én külsőmmel? Én már mindent láttam”.

Stone a találkozóra visszaemlékezve elmesélte, hogy annyira izgatott volt, hogy a Sony egyik vezetőjével találkozhat, hogy pontosan emlékszik arra is, hogy mit viselt azon a napon: egy fodros vállú Ralph Lauren kabátot, egy farmerszoknyát és egy cowboycsizmát.

„A kanapé nagyon alacsony volt, szinte a padlón. Bementem és leültem rá, de mivel a alapból magas vagyok, a térdeim a nyakamnál voltak. Így üldögéltem ott, ő meg fel-alá járkált” – mesélte. A férfi olyanokat mondott neki, hogy „igaz, amit rólad mondanak, és te vagy a legcsodálatosabb. Évtizedek óta nem láttunk hozzád hasonlót, mindenki rólad beszél, és nézz magadra. Olyan okos vagy és gyönyörű”.

„Aztán odasétált hozzám, és azt mondta: »De előbb…«, és az arcom elé tette a péniszét”.

„Egyszerre kezdtem el nevetni és sírni, nem tudtam abbahagyni, hisztérikus voltam. Nem tudta, mit tegyen, úgyhogy elrakta, és kiment. Én meg csak ültem ott hisztérikusan” – idézte fel a színésznő. Nem sokkal később a titkárnő jött be az irodába, és kikísérte.

„Nem ez volt az utolsó a sok ilyen furcsa élményem közül a karrierem során”.

A színésznő megjegyezte, hogy mindig elfogadja a bocsánatkérést azoktól a hollywoodi férfiaktól, akik az évek során rosszul bántak vele, azoknak pedig, akik nem kérnek tőle bocsánatot, azt üzente: „Soha többé ne üljetek mellém, mert ha még egyszer mellém ültök, ki fogok állni a nyilvánosság elé, és azt fogom mondani: »Azt mondtam, ne üljetek mellém«”. A színésznő szerint előfordult már, hogy egy filmvetítésen mellette volt az utolsó szabad hely, a férfiak meg inkább a lépcsőn ültek, mert tudták, hogy nem ülhetnek le mellé.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!