Matthew Perry nem hagyta, hogy Chandler megcsalja Monicát

2023. november 7. – 15:57

Másolás

Vágólapra másolva

A Jóbarátok rajongói számára sokkoló interjút adott a TMZ-nek Lisa Cash színésznő, aki 1999-ben a sorozat 5. évadában tűnt fel egy kisebb szerepre, légiutas-kísérőként. Az interjúból viszont kiderült, hogy az eredeti szerepe nem ez lett volna, hanem pincért kellett volna alakítania, akivel Chandler (Matthew Perry) megcsalja Monicát (Courteney Cox).

Az eredeti forgatókönyv szerint Monica és Chandler összevesztek volna Las Vegasban, amiért Monica egy korábbi szerelmével, a Magnum P. I. sorozatból ismert Tom Selleck által alakított Richarddal ebédel. Ezután Chandler felment volna a szobájába, ahonnan a hotel recepcióját tárcsázza, és italt rendel, amit Lisa Cash karaktere vitt volna fel neki. A hotelszobában beszélgettek volna, és végül Chandler megcsalta volna Monicát a pincérrel.

„El is próbáltuk meg minden” – emlékezett vissza Cash. „Egy nappal azelőtt, hogy élő közönség előtt forgattunk volna, azt mondták, hogy Perry odament a forgatókönyvírókhoz és kijelentette, hogy a közönség soha nem bocsátaná meg Chandlernek, hogy megcsalta Monicát. Valószínűleg igaza volt. Valószínűleg teljesen megváltoztatta volna a műsor menetét és az ő karakterét.”

A Cash interjúját szemléző Variety meg is kereste a Jóbarátokat gyártó Warnert az ügyben, de eddig nem kaptak választ.

Matthew Perryre egyre több színésztársa emlékezik interjúkban és más megszólalásokban, a színész a múlt hónap végén, 54 éves korában halt meg. A körülmények egyelőre tisztázatlanok.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!