Matthew Perry: Szeretném, ha halálom után az emberek arra emlékeznének inkább, hogy sokaknak segítettem

2023. október 29. – 22:51

Másolás

Vágólapra másolva


Matthew Perry váratlan halálhírét követően elözönlötték a netet a megemlékezések, valamint a korábbi interjúkban megbúvó, a halálával kapcsolatos idézetek. Az 54 éves színészt egy jakuzziban találták holtan, a rendőrség sem idegenkezűségre utaló, sem drogfogyasztással kapcsolatos nyomokat sem talált a színész körül.

Az egyik talán legborzongatóbb, hogy tavaly egy podcastban arról beszélt, hogy hogyan szeretné, hogy az emberek emlékezzenek rá halála után:

„Mikor meghalok, és az úgynevezett eredményeimről lesz szó, jó lenne, ha a Jóbarátok jóval azok mögött a dolgok mögött végezne a felsorolásban, hogy más embereknek segítettem. A halálom után az fog menni, hogy Jóbarátok, Jóbarátok, Jóbarátok, és örülök neki, hogy voltak értékelhető színészi teljesítményeim amellett, hogy az emberek a neten röhöghettek a megpróbáltatásaimon.”

Egy időben a malibui tengerparti házát egy férfiaknak kialakított otthonná építette át, ahol függőséggel küzdőknek segített a felépülésben, biztonságos lakhellyel és tanácsokkal segítve őket.

„Sok fent és lent jellemezte az életemet, de a legjobb része egyértelműen az volt, hogy ha egy alkoholista vagy drogfüggő megkeres, és azt kérdezi, segítesz nekem, mindig azt tudom mondani: igen, tudok segíteni. Akkor is, ha sokszor magamnak se tudok.”

A színész egyébként mindig nyíltan írt a függőséggel való viszonyáról, sőt, még egy színdarabot is írt megpróbáltatásairól The End of Longing címmel. 1997-ben, egy jetskibaleset miatt kellett erős fájdalomcsillapítókat szednie. Függősége következtében közel 65 kilósra fogyott, ami miatt képtelen megnézni a Jóbarátok akkori epizódjait. Korábbi nyilatkozatai szerint több évad is kiesett neki, ami akkor forgott, amikor 55 vicodin volt a napi adagja.

A rajongók mellett megemlékezett a színészről Maggie Wheeler, aki Perry sorozatbeli barátnőjét, Janice Hosesteint játszotta:

„Micsoda veszteség. A világnak hiányozni fogsz, Matthew Perry. Az öröm, amit a túl rövid életed során az embereknek szereztéln, tovább fog élni.”

A színész családja is kiadott egy közleményt, amiben köszönik a részvétnyilvánítást és a sok szeretetet, amit kapnak.

„Matthew nagyon sok örömet szerzett az embereknek, barátként és színészként egyaránt. Mindannyian végtelenül sokat jelentettetek neki, és hálásak vagyunk a sok szeretetért, amit kapunk.”

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!