Már majdnem feladta, hogy valaha rajzolásból fog megélni, amikor a kultikus Hellboy képregények atyja, Mike Mignola írt neki egy emailt, hogy van-e kedve dolgozni vele. László Márk azóta a VII. kerületi albérletből egészen Amerikáig jutott, és már harmadszor rajzol Hellboyt. Egy ujjelvágós baleset után ültünk le vele beszélgetni Mignoláról, a hazai és amerikai képregénypiac helyzetéről és a csináld magad-eszmékről.
Hogy kezdted a képregényrajzolást? Mik voltak az első élményeid a képregényekkel?
A képregények iránti rajongásom egészen kiskoromtól elkezdődött, megkaptam mindenféle magyarul megjelent képregényt, Buci Macitól kezdve a Dörmögő Dömötörön keresztül a Donald Kacsáig, aztán fokozatosan áttértem a Pókemberre, Spawnra, ilyesmikre. Az, hogy ezzel foglalkozzak, mindig ott volt a fejemben mint vágy, de hogy ez reálisan megvalósítható, az nagyon sokáig nem merült fel bennem.
Nem nagyon vannak képregényrajzolásból megélő magyar emberek, sőt, amennyire egy laikus látja, egyáltalán nincsenek. Elkezdtem a MOME-ra járni animáció szakra, mert az van ehhez a világhoz a legközelebb, meg ott is képes történetmesélés történik. Ott is fokozatosan az animációról átorientálódtam a képregényezésre, mert rájöttem, hogy az animáció az egy sokemberes műfaj, ami iszonyatosan pepecs munka. Mindig ezt a példát szoktam felhozni, hogy nekem sokkal személyesebb, izgalmasabb, hogy egyedül el tudok mesélni egy történetet, nem kell hozzá stáb, nem kell hozzá semmi.
Amit ezer rajzból oldok meg animációban, azt képregényben meg tudom oldani két rajzból.
Sokkal kevesebb meló, és valahogy személyesebb nekem az a folyamat, ami a képregényezésben zajlik.
Hogyan dőlt el, hogy a képregényeknél kötsz ki?
Igazából rá is kényszerültem, mert amikor a mesterdiplomámat csináltam, akkor szóltak, hogy Márk, te nem vagy az a rendező alkat, aki mondjuk nagyobb állami támogatásos pénzeket meg tud mozgatni, meg stábokat irányítani, úgyhogy ne diplomázz filmmel. Mikor behívtak, hogy ezt közöljék, akkor azt hitték, hogy ez egy gáz helyzet, és nekem szarul fog esni, de közben belül örültem, hogy végre csinálhatok képregényt. Így készítettem el a Kisfiú és a Szellembohóc című első képregényemet 2018-ban.
Mi volt az első pillanat, amikor azt láttad, hogy ebből meg lehet élni, vagy hogy ez egy lehetséges életpálya? Dolgoztál mellette valamit, és ez csak hobbiból indult?
Csak hobbiból! Nem is voltak akkor még ilyen illúzióim, hogy ebből meg lehetne élni. Miután 2018 nyarán lediplomáztam, ősszel elkezdtem dolgozni egy ruhaboltban, mert rájöttem, hogy ebből nem fogok tudni megélni. Akkor ért az az isteni szerencse, hogy Mike Mignola felvette velem a kapcsolatot, így jött a Hellboy-rajzolás, ennek köszönhetően élhetek meg a képregényből. Ha ez nem történt volna meg, akkor nem lennének más munkáim sem. Ez a felkérés olyan megkereséseket hozott, amikből aztán jöttek a következők, az egészet ennek köszönhetem.
Ezek szerint itthoni munkákból, hazai képregényrajzolóként nem lehet megélni? Hogy látod a hazai képregényipar helyzetét?
Hogyha vannak állami megkereséseid, akkor meg lehet élni, de az se rendszeres. Egyébként nem jellemző. Velem is az a helyzet, hogy most például képregényt is rajzolok – egy újabb Hellboyt –, de mellette azért csinálok mindenféle egyéb grafikai melókat is. Itthon, akik ezzel foglalkoznak, azok általában szerelemből, hobbiból csinálják, és mellette van azért polgári állásuk.
De azért van egy keménymag, ami a hazai színteret életben tartja.
Van, és egyre erősödik ez a keménymag, ahogy látom, sokkal durvább már most is, mint amilyen volt mondjuk öt éve, vagy amikor én fiatalabb voltam. Szerintem ez nagyrészt a Marvel-filmeknek, meg a szuperhőskultusznak köszönhető. De ez tök jó, mert annak a farvizén azért be tudnak evezni a kevésbé mainstream cuccok is, amik szerintem érdekesebbek, izgalmasabbak.
Ez egyre jobb hatással van szerintem az itthoni képregényes világra is, mert most már olyan cuccok jelennek meg, amik tíz éve elképzelhetetlenek voltak. Nem Pókember, hanem indie kiadványok is, amiket idáig csak akkor láttam, ha mondjuk Franciaországban jártam, vagy olyan helyeken, ahol nagyobb értéke van a képregény-kultúrának. Most már itt is egyre több van ezekből, ami egyértelmű erősödés. De szerintem tíz alatt van azok száma, akik ezzel foglalkoznak, és ebből élnek itthon.
Akkor ez a tendencia főleg a Marvel és a geek kultúra népszerűsödése miatt alakult ki?
Szerintem igen. Ha ez nem lenne, akkor ez az egész megmaradt volna egy radar alatti dolognak.
Hogy kell elképzelni a képregénykészítést? Mi a munkafolyamat, hogyan dolgozik egy képregényrajzoló?
Van, aki egyszerre író is meg rajzoló is, ez itthon sokszor összemosódik, meg projektről projektre változik. Általában az a rendszer rajzolóként, hogy megkapok egy forgatókönyvet, ahol jó esetben panelről panelre le van írva, hogy mi történik a sztoriban, és azt határidőre megrajzolom, leszállítom. Eközben jó esetben van kommunikáció az íróval, megrendelővel, de ez is változó.
Az én esetemben úgy működik a dolog, hogy megkapom a forgatókönyvet, és utána a szerkesztőkkel van egy folyamatos oda-vissza játék. Elküldöm, hogy kész vagyok a ceruzás rajzzal, vagy az előtte lévő valamelyik másik fázissal, vázlatos részekkel, ha azt elfogadják, csinálhatom a következő részt, ha azt is elfogadják, akkor a kézi-, vagy tusos kihúzást. Végig működik ez a kommunikáció.
Nekem is voltak azért eleinte olyan rémálomszerű projektjeim, ahol ingyen dolgoztam, ahol szar volt az íróval a kommunikáció, vagy minden gallyra ment, eltűnt a tag, eltűntek, akik fizettek volna. Sok ilyen munkán végigmentem, mielőtt bekerültem a profibb kiadókhoz. De dolgoztam más amerikai kiadókkal is, a Boom! Studios például inkább negatív tapasztalat volt. Én írtam a sztorit, és amellett, hogy nagyon hálás voltam a lehetőségért, a végén azért átírták a felét a megkérdezésem nélkül. Amikor megkaptam a kész képregényt, akkor olvastam olyan mondatokat, amiket nem írtam bele. Vannak ilyenek, de mivel totál a pályám elején járok, remélem, hogy ezeket csak a szamárlétrát mászva tapasztalod meg.
Mennyi idő egy-egy munka, vagy mondjuk egy oldal?
Én rohadt lassú vagyok, ahhoz képest, aki mondjuk egy Marvelnél dolgozik. Ott azt szokták mondani, hogy egy nap egy oldal. Én kb. öt nap alatt tudok elkészíteni egy oldalt, de ebben az is benne van, hogy nem azt csinálom, hogy fekete foltokat használok, hanem minden egyes kis fekete területet is satírozással töltök ki, van egy ilyen OCD-szerűségem valószínűleg. Ez időigényesebb az átlagnál.
Hogyan kaptad meg az első korai megkereséseid?
Az online jelenlétemre mindig figyeltem, van valamennyi exhibicionizmusom is, folyamatosan közzé akarom tenni, amit csinálok, vagy amit valamennyire okénak tartok. Ez már 2005-2006 környékén, 15-16 éves koromban elkezdődött, akkor még a Blogspotra, Tumblrre töltögettem fel a cuccokat, és így egyre többen megtalálták a rajzaimat. Ezeknek köszönhetően kerestek meg eleinte amatőr képregénykészítők, írók, és így jutottam el fokozatosan a Dark Horse kiadóig.
Ez hogy is történt pontosan? Tényleg maga Mignola keresett meg?
Volt egy Hellboy-fanart rajzverseny a Hellboy első megjelenésének 25. évfordulója alkalmából, ahol Mike Mignola volt az utolsó körös zsűri. Én ezen dobogós lettem, utána bátorkodtam bejelölni Facebookon, hogy kicsit nyomuljak, meg hogy lássa a munkáimat. Ezután egy pár éven át látta, hogy gőzerővel termelem a Hellboy fanartokat, és egyszer írt, hogy van egy Hellboy-sztori a fejében, amit úgy gondol, hogy megrajzolhatnék. Pont akkor jött ez az üzenet, amikor már jelentkeztem a ruhaboltba dolgozni, és ott tartottam, hogy elengedem a rajzolást. Ez egy isteni közbenjárás volt számomra, hogy amikor feladtam, akkor az utolsó pillanatban adódott egy olyan lehetőségem, amiről nem is álmodtam volna, hogy valaha összejöhet. Így született meg az első történet, amit közösen csináltunk.
Mi volt erre az első reakciód?
Elbőgtem magam. Én a Hellboy képregényeken nevelkedtem, 15-16 éves koromtól kezdve szinte minden nap olvastam Hellboyt, mániákusan rámentem. Ennek is köszönhető, hogy annyit rajzoltam a karaktert. Szóval nagyon-nagyon örültem neki, a mai napig elég szürreális élmény ebbe belegondolni.
Mennyire vagytok azóta személyes viszonyban Mignolával?
Szoktunk emailben dumálgatni, meg most nyáron találkoztam vele New Yorkban egy Q&A eseményen, az is elég szürreális volt. Aztán elmentünk ebédelni egy étterembe, meghívott egy sajtburgerre. Szóval jó arc az öreg, egy nagyon kedves bácsi, most a hatvanas évei elején jár. Végignéztem vele az összes létező interjút meg videót a neten, és tök furcsa volt találkozni vele, mert én már ismertem őt ezek alapján. Nagyon kedves, laza arc, nem tudok róla rosszat mondani.
Láttam, hogy többször voltál már amerikai képregényes találkozókon, ez a találkozás is ott történt?
Igen, amikor Charlotte-ban, Észak Karolinában voltam a Heroes Convention nevű képregényes eseményen. Ez olyan, mint a New York-i, vagy a San Diego-i Comic Con, csak inkább magukra a képregényrajzolókra, képregénykészítőkre koncentrál, nem a Marvel-filmek beharangozóiról szól.
Azért ez is egy mainstream rendezvény, tehát ott is vannak cosplayerek, akik beöltöznek Doktor Oktopusznak, de a rajzolás, a képregénykészítés a fő profilja az eseménynek. Itt voltam kint idén nyáron, meg tavaly is. Számomra ez egy vallásos élmény, ott van az összes legendás és mai rajzoló, mindenki árulja a kis asztalánál a portékáit, meg rajzolgatja a skicceket. Én is ott voltam, egy közülük, akkor éreztem azt, hogy ott vagyok, ahol akarok lenni, ahol mindig is akartam lenni.
Azért ezek nagyon más léptékű események, mint az itthoni képregényes rendezvények.
Itthon szerintem egy pár száz, vagy maximum pár ezer fős közösség van. A Heroes Con meg tényleg egy akkora hangárban volt, hogy még nem is láttam ekkora épületet. De mondjuk voltam tavaly Lengyelországban is egy ilyen eseményen, az teljesen ugyanolyan volt, mint itthon, pedig azért az egy sokkal nagyobb népességű ország. Mégis olyan volt, mintha egy magyar képregényfesztiválon, vagy börzén lettem lettem volna.
Gyanítom, Amerikában az egész ipar nagyon más szinten mozog. Mennyire látsz bele az ottani viszonyokba?
Az egy sokkal szélesebb, összehasonlíthatatlanul nagyobb piac. Viszont amennyire hallomásból, beszélgetésekből, podcastekből tudom, igazából az egész képregényipart már csak a filmipar tartja fenn. Maguknak a képregényeknek az eladási száma legendásan alacsony. Egy képregényt hogyha eladnak tízezernél nagyobb példányban világszerte, akkor az már egy jó eladásnak számít, pedig az szerintem egy nagyon kicsi szám. Sose volt egyébként magas a képregények eladása, de most alacsonyabb, mint valaha. Nagyon kevesen veszik a fizikai képregényeket, a képregényboltok is éppen elevickélnek, amennyire tudom.
És mennyire van a képregényeknek online piaca? E-bookként, e-képregényként mennyire funkcionálnak ezek szerinted?
Erre nem nagyon látok rá, ez nekem kimaradt. Vannak képregényeim, amiket a monitoromon olvasok, mert nem tudom, vagy nem akarom őket megvenni, de nem nagyon látok rá, hogy e-bookként hogyan fogyasztják ezeket. Tudom, hogy rohadt sok webképregény van, de valahogy nekem ez a formátum sosem volt annyira szimpatikus, én szeretem megfogni, megszagolni a képregényeket.
Visszatérve a Hellboyra, jelenleg hányadik Hellboy képregényeden dolgozol?
Ez lesz a harmadik, az előző kettő Budapesten játszódott, ez pedig a tévésorozatokhoz hasonló recap lesz. A történet végigmegy a Hellboy-mitológiáján, az egész sztorit felöleli pár oldalban. Erről sokat még nem mondhatok, de ezt most például áttettem Budapestről Bukarestbe, mert egy cigány jósnőhöz megy el benne Hellboy, és gondoltam, hogy történelmileg akkurátusabb, hogyha ott történik. Ezek mind rövidebb, one-off sztorik, de amikor nyáron találkoztam vele, akkor beszélgettünk Mignolával arról, hogy lehet, lesz majd egy hosszabb sztori, amin dolgoznánk együtt. De még nem tudom, hogy lesz-e belőle valami.
Ennyire szabad kezed van ezek szerint?
Ez is projektről projektre változik. Mignola úgy dolgozik, hogy mindig nagyon figyel arra, hogy az adott történethez a megfelelő rajzolót válassza ki. Az első Hellboy, amin együtt dolgoztunk 2019-ben, eredetileg Prágában játszódott volna, de megkérdezte, hogy nem akarom-e átrakni Budapestre? Amire mondtam, hogy persze, hiszen itt élek, sokkal könnyebb referenciákat vadásznom az utcáról. A mostaninál is tudta, hogy mivel Kelet-Európában játszódik a sztori, én valószínűleg fogom tudni, hogy hol lesz jó pontosan. Ő Budapestre akarta elhelyezni, de amennyire utánanéztem, itt nem nagyon voltak klasszikus kristálygömbös jósnők. Ennyiben szabad kezem van szerencsére.
Végzel kutatómunkát a rajzoláshoz?
Igen, rengeteg fájlt összegyűjtök, nyilván a Google a legjobb barátom, meg a Google Earth és a Street View, ezekből nagyon sok referenciát össze lehet gyűjteni. Sok kutatómunka van benne. Nem azt mondom, hogy könyvtárakba kell járnom, de szeretek összeszedni minél több referenciát. Egy-egy történetnél például furcsa volt arra rájönnöm, hogy mennyire összetett akár csak egy budapesti kapualj vagy egy épület homlokzata. Fejből lerajzolni nem ugyanaz, mint nézni képről. Ilyenekkel sokat el lehet tökölni.
Belejátszik ebbe szerinted, hogy amerikai szemmel Kelet-Európának valószínűleg van egy egzotikuma?
Biztos kuriózum valamennyire, de szerintem ez inkább nekünk, magyaroknak érdekes csak, mert a Hellboy-sztorik amúgy is nagyon ugrálnak a Földön. Ez elsősorban nekünk izgalmas, hogy fel tudjuk ismerni a hátteret az egyik panelből.
Hogy zajlik a Hellboy képregények munkamenete? Eleinte Mignola írta és rajzolt mindent, de ha jól tudom, most már teljesen kiszállt a rajzolásból.
Most már csak a sztorikat írja és a borítókat rajzolja. Mielőtt elkezdjük a közös munkát, azt általában megelőzi egy beszélgetés, hogy miket szeretnék és miket nem szeretnék rajzolni.
A második sztorinál például nagyon furcsa volt, hogy pár órával a beszélgetést követően jött egy email tőle, amiben már le volt írva egy plot. Nem teljes forgatókönyv, de neki vannak a fejében fordulatok. Tudja, ha én azt mondtam, hogy legyen benne a Duna, legyen benne boszorkány, legyen benne az, hogy egy ember átrepül a falon, akkor ezeket belehelyezi abba a rendszerbe, ami a fejében van.
Nagyon érdekes volt látnom, hogyan lehet ennyire könnyen sztorit írni. Én általában görcsölök mint az állat, hogy úristen, történeti szálakat meg karaktereket meg íveket kell végigvinni. Nem kell igazából. Szóval vele nekem mindig az a benyomásom, hogy gördülékenyen, lazán intézi a dolgokat.
A munkamenetem úgy néz ki, hogy először megkapom a forgatókönyvet, a történetet panelről panelre lebontva, hol, mi történik. Utána megpróbálom kitalálni, hogy nézzen ki egy oldal, készül egy krikszkraksz, ami szinte értelmezhetetlen, aztán csinálom folyamatosan az egyre értelmezhetőbb verziókat. Ezután digitálisan elővázolom a rajzokat, ha az kész van, és elfogadják a szerkesztők, akkor utána ezt az egészet halványan kinyomtatom és az asztalnál tussal kihúzom.
Nyilván ezt is mindenki máshogy csinálja, én digitálisan kezdek, nekem sokkal könnyebb, hogy Photoshopban tudok például másolni, beilleszteni, tudom tükrözni a képet, és az is nagy segítség, mert látszanak a hibák. Ezek mind gyorsítják a folyamatot.
A történetívek megszületnek előre, ki vannak találva mondjuk ötszáz oldalra előre, vagy fokozatosan épülnek egymásra?
Is-is. A Hellboynál ott vannak azok a sztorik, amiket én is csináltam, a rövidebb, egy füzetet kitöltő történetek, de például az első, amit csináltam, az átível a másodikba. Ez organikusan fejlődik, de azt hiszem, hogy Mignolának volt egy előre felépített történetíve, tudta előre, hogy itt ez a sztori vége, ez a közepe, a többi pedig mindig organikusan kitöltődött. Ugye ezek megjelennek füzetekben, aztán összegyűjtik őket úgynevezett trade paperbackekben (puhatáblás könyv), amikben általában megjelenik egy-egy komplett történetív, utána pedig jönnek az omnibusok, a nagy, több száz oldalas gyűjteményes kötetek sketchbook szekcióval, vázlatokkal, mindenféle extrával.
Említetted, hogy grafikusként is működsz.
Amikor tudok, akkor igen. Nyilván, hogyha megtehetem, akkor inkább a képregényezést választom, de szoktam könyvborítókat csinálni, hogyha van rá lehetőségem, vagy lemezborítót, pólódizájnt, illusztrációkat. A másik dolog, ami még a képregényezésre épül, az a commission ipar, amikor arra kérnek meg, hogy rajzolj egy Batmant, ahogy verekszik valakivel, és akkor ennek az eredeti rajzát elküldöm postán a gyűjtőnek. Ezzel sokkal több pénzt lehet keresni amúgy, mint képregényezéssel, a képregényoldal ára az nem egy magas összeg.
A Hellboy mennyire dobta meg a megkereséseidet?
Maximálisan. Hogyha ez nem lett volna, akkor szerintem nem is foglalkoznék már a képregényezéssel, maximum a fióknak csinálnám. Amióta az első Hellboy képregényem megjelent, azóta ki tudom jelenteni, hogy válogathatok a munkák között. Ez nem azt jelenti, hogy minden nap megkeresnek, hanem hullámokban jönnek, ami tök fura. Most például hónapokig nem volt semmi, ezen a héten meg jött három megkeresésem, ilyenkor nyilván az is van, hogy csak egyet tudok elvállalni az időhiány miatt.
Az egyik egy európai kiadó, ahol a Witcher képregényeket készítik. Akarnak egy új, multimédiás, minden formátumon átívelő sztorit csinálni dinókról, ami király, mert kiskoromban mindig dinókat rajzoltam, úgyhogy elvállaltam. De az is csak egy rövid sztori, ahol nem is én lennék a fő rajzoló, csak egy-egy melléksztorin dolgoznék. Tegnap jött egy másik megkeresés egy indie rajzolótól, aki Jézus Krisztus-képregényt akar csinálni egy csávóról, akinek Jézus a szomszédja. Ezt még nem tudom, hogy elvállalom-e.
Jelent meg több fanzined is, a fanzinkultúra mennyire szövődik össze a képregényekkel szerinted?
Nekem az, hogy a punkzenei közegből, meg az ottani „do it yourself” kultúrából jövök, rohadt sokat segített abban, hogy merjem egyáltalán csinálni azt, amit szeretnék, meg hogy legyen pofám megjelentetni azt, amiről amúgy azt gondolom, hogy nem feltétlenül kéne, hogy megjelenjen. Nemrég csináltam batmanes, azelőtt pedig pókemberes fanzint, ezt a karakterek szeretete fűti, annyit rajzoltam őket, hogy egy idő után össze tudtam gyűjteni egy kiadványban az egészet.
Vannak vad lázálmaim arról, hogy egyszer ezekkel a nagy franchise-okkal dolgozzak, de azért ez a veszély nem fenyeget reálisan. Hogyha egyszer az életben lenne egy olyan lehetőségem, hogy rajzoljak egy Pókember-sztorit, vagy egy Batmant, akkor harapnék rá, de nem hiszem, hogy ez meg fog történni.
Van a fejemben egy terv, hogy egyszer csinálok egy bootleg Pókember-sztorit, amikor csak hálóhintázik, és nem kell olyan dolgokat belerajzolni, amiket nem akarok. Szóval annyira nem ragaszkodom ahhoz, hogy a Marvelnek vagy a DC-nek dolgozzak.
Laikusként az ember azt gondolná, hogy ezekhez a kiadókhoz nehezebb is bekerülni.
Így, hogy benne vagyok valamennyire, azt látom, hogy amúgy bekerülnek amatőr arcok is, akiknek csak mázlijuk van. Én is utóbbiak közé sorolom magamat is. Be lehet kerülni, próbálkozni kell, nyomni, nem feladni, akkor se, hogyha a háromszázadik visszautasító levelet kapod.
Todd McFarlane-nek, a Spawn atyjának van egy sztorija, ő összegyűjtötte az összes, kb. háromszáz elutasító levelet, amit a Marveltől kapott. Talán a 377. levélre mondták azt, hogy oké. Szóval nem szabad feladni.
A Dark Horse-nál egyébként alkalmazott vagy, vagy szabadúszóként dolgozol nekik?
Ez totál szabadúszás, projektről projektre működik. Szerencsére ez egy olyan meló, amihez nem kell kiköltözni Amerikába, lehet már akárhonnan csinálni. Van egy kósza lázálmom, hogy egyszer szólok a Dark Horse-nak, hogy figyu, van egy saját ötletem, kiadjátok-e. 99 százalék, hogy nemet fognak rá mondani, de meg lehet próbálni. Most, hogy már csináltam nekik három Hellboyt, úgy vagyok vele, hogy egyszer megkeresem őket egy saját projekttel.
Van kész sztorid, amivel házalnál náluk?
Igen, a Kisfiú és a Szellembohóc. Az egy épülő lore-nak az első epizódja, azt szeretném folytatni, van egy mesélő karakter, szeretném, hogy ő több mesét is elmeséljen a Mesék a kriptából meg a régi horrorantológiák mintájára. Mignola egyszer írt is róla pár kedves sort, nem tudom, hogy elolvasta-e, de biztos, hogy látta. A szerkesztők viszont rohadtul nem foglalkoznak vele, hogy én itt Kelet-Európában mit csinálok a Hellboyon kívül. De ha megmutatom nekik, akkor biztos kedvesen azt mondanák, hogy tök jó. A kiadással attól még úgy vagyok, hogy nem valószínű, de meg fogom próbálni.
A Szellembohócot egyébként itthon kiadta a Szépirodalmi Figyelő, megjelent lengyelül, spanyolul, meg angolul is, limitált kiadásban. Ezt küldtem el Mignolának is, amikor kért próbaoldalakat.
Szerintem legtöbbünknek annyi van a fejében, ha képregényekről van szó, hogy Marvel és DC. A Dark Horse hol helyezkedik el hozzájuk képest?
Van még az Image nevű kiadó, ami szintén nagyon népszerű, ők a Spawnt meg a Walking Deadet adják ki. A címeik nem alkotnak összefüggő univerzumot, mint a DC meg a Marvel esetében, inkább különböző világokban játszódnak. Szerintem utánuk jön a Dark Horse, hogyha kiadói hierarchiát kell felállítanom, ez talán a negyedik legnagyobb szereplő kereskedelmileg és a rajongótábor méretét nézve is.
El kellett halasztanunk ezt az interjút pár nappal, mert elvágtad az ujjadat. Az ilyen munkabalesetek mennyire gyakoriak a szakmában, hogy kell ezeket kezelni?
Hát nem ceruzával vágtam el az ujjam, hanem porszívócsővel, jó pengeéles porszívóm van. Annak viszont tökre örültem, hogy nagyon megértőek voltak a szerkesztők. Írtam nekik, hogy ez van, és akkor toljuk már el pár héttel a határidőt, amit már alapból eltolattam pár héttel. Éreztem, hogy ez gáz, de normálisak voltak. Ez egyébként az örök rémálom rajzolóként, hogy csak nehogy történjen bármi a rajzoló kezemmel. Aztán nyilván, amikor életem eddigi legfontosabb képregényét rajzolom, akkor sikerül porszívózás közben elvágnom az ujjamat.
Így éled meg, ez most életed legfontosabb munkája?
Igen. Nem ez a leghosszabb Hellboy-sztorim, mert ez csak tizenkét oldalas, de mivel átöleli az egész Hellboy mitológiát, ez nekem olyan, mint egy jutalomfalat. Abszolút annak élem meg, nagyon jó is csinálni, jó flow-ba kerülök, miközben készül.
Mik most a távlati terveid?
A fő célom az lenne, hogy előbb-utóbb megélhessek abból, hogy csak saját cuccokat csinálok. Vagy ha nem is csak sajátot, de legalább legyen egy olyan, amire azt tudom mondani, hogy teljesen a sajátom. A Szellembohóc egyébként ilyen. Nagyon örülök, hogy megcsináltam, de most már tudnék jobbat, úgy érzem. Sok ötletem van, van, amelyiket már tíz éve fejlesztem, van, amit csak fél éve, általában a kisebb ötletekkel tudok haladni. Konkrét címeket nem akarok mondani, de ezzel szeretnék foglalkozni.
Most dolgozunk közösen két magyar képregényrajzolóval egy projekten, ami remélhetőleg jövőre el is fog készülni, szóval vannak azért a gyakorlatban is megvalósuló dolgok. Ott az a terv, hogy totál megkerüljük az egész kiadói rendszert, és összekalapoljuk rá a pénzt IndieGogón vagy Kickstarteren. A csavar pedig az lesz a dologban, hogy mi nem azt fogjuk mondani, hogy a képregény elkészítéséhez kérjük a pénzt, hanem csak a legyártásához, addigra egy kész képregénnyel házalunk majd.
Ennek az interjúnak az elkészülésekor fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) alkalmazást használtuk.
