Árpa Attilának elrepedt a bokája, de kiáll Nagy Ervin ellen a Sztárboxban

2023. október 13. – 12:59

Másolás

Vágólapra másolva

Elrepedt a bokája és részleges szakadást szenvedett Árpa Attila egy forgatáson, de a Telexnek azt mondta, két hét múlva ki fog tudni állni Nagy Ervin ellen a Sztárboxban. „Nem tört el a bokám, megröntgenezték és ultrahangon is megnézték a SOTE-n, és azt állapították meg, hogy ez egy repedés. Jövő héten még visszamegyek egy kontrollra, de ki fogok tudni állni Ervin ellen” – mondta a színész, rendező a megkeresésünkre.

A Blikk azt írta, hogy az RTL Sztárboxról szóló sajtótájékoztatóján jelentette be Verebély Marcell producer, hogy Árpa a The Traitors című reality-t forgatása közben megsérült.

Október 29-től december 10-ig minden vasárnap élőben lehet majd nézni az RTL-en és a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban, ahogy ismert ismert emberek ütik egymást. A műsor szakmai supervisora Kovács Kokó István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, ő segíti az ismert emberek felkészülését. A Sztárbox 18 év után tér vissza, a 2004-es és 2005-ös adásnak is nagy sikere volt, pláne hogy olyan mérkőzések voltak benne, mint

  • Ganxsta Zolee és Rékasi Károly;
  • Fresh Andi és Niki Belucci;
  • Kozsó és Bebe,
  • Majka és Dopeman.
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!