November 3-án érkezik Taylor Swift koncertfilmje a magyar mozikba

2023. szeptember 26. – 20:33

Másolás

Vágólapra másolva

Világszerte több mint száz országban, köztük hazánkban is bemutatják Taylor Swift Eras Tour című koncertfilmjét, írja a Variety. A rendező, Sam Wrench Swift SoFi stadionos fellépéseit vette fel Los Angelesben.

A világhírű énekesnő és a filmet forgalmazó AMC Theatres közösen jelentették be kedden, hogy a filmet október 13-án fogják először bemutatni világszerte, több európai országban és Észak-Amerikában is. A hazai mozikba november 3-án kerül majd. Az AMC-nek ez lesz az első filmje, amit külföldön is forgalmazni fog, és a közleményük szerint több mint 7500 mozival folynak az egyeztetések a filmről.

A lap azt írja, már az első napon 26 millió dollár értékben vásároltak jegyeket a Swift-rajongók a koncertfilm első filmvetítésére, ami rekordnak számít a forgalmazónak. Sőt, több stúdió inkább megváltoztatta azoknak a filmjeiknek a bemutatóját, amik szintén október 13-án debütáltak volna (és valószínűleg alulmaradtak volna a Swift-filmmel szemben).

Úgy számolnak, hogy a közel háromórás koncertfilm az első hétvégén meghaladja majd a 100 millió dolláros bevételt, és ha ez valóban így lesz, akkor ez is bekerül majd 2023 legsikeresebb filmjei közé, aminek a listáján a Barbie is szerepel.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!