Spanyolország másodszor is adócsalással vádolja Shakirát, több mint 6,7 millió eurót követelnek tőle

2023. szeptember 26. – 17:05

Másolás

Vágólapra másolva

Spanyolország másodszor is adócsalással vádolja Shakirát, több mint 6,7 millió eurót (azaz több mint 2,5 milliárd forintot) követelnek a kolumbiai énekestől, írja az Euronews.

A spanyol ügyészség azzal vádolja a popsztárt, hogy nem fizetett be 6,7 millió euró adót a 2018-as jövedelmei után. Barcelonai ügyészek szerint az énekesnő egy offshore céget használt arra, hogy kikerülje az adó befizetését. A közleményük szerint minderről tájékoztatták a Miamiban élő sztárt.

Shakirának – teljes nevén Shakira Isabel Mebarak Ripollnak – már tavaly novemberben is bíróság elé kellett állnia Barcelonában egy másik hasonló ügyben, akkor 14,5 millió eurós (kb. 5,9 milliárd forintos) adócsalással vádolták. A 2019-es vád szerint a Grammy-díjas énekesnő 2012 és 2014 között nem fizetett adót külföldi bevételei után, holott már Spanyolországban élt. Shakira, aki végig ártatlannak vallotta magát, befizette a spanyol költségvetésbe a követelt összeget és kamat címén három millió eurót (kb. 1,2 milliárd forintot) is.

Az énekesnő volt focista férje, Gerard Piqué miatt került közelebb Spanyolországhoz. A pár gyerekeikkel Barcelonában élt, azonban tavaly júniusban bejelentették, hogy elválnak útjaik. Azóta Shakira több szakítós számot is kiadott, az egyikben arról énekel, hogy Piqué egy Ferrarit cserélt egy Twingóra.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!