Megnősült Chris Evans, az Amerika Kapitány sztárja

2023. szeptember 11. – 10:32

Másolás

Vágólapra másolva

Az Amerika Kapitány sztárja, Chris Evans egy szűk körű ceremónián feleségül vette barátnőjét, Alba Baptista színésznőt massachusettsi otthonukban, írja bennfentes forrásra hivatkozva a Page Six. A lap informátora szerint az esküvőn a vendégeknek le kellett adniuk a telefonjaikat és titoktartási szerződést is aláírattak. Ott volt egyébként Robert Downey Jr, Chris Hemsworth és Jeremy Renner is.

Először tavaly novemberben reppentek fel a hírek a 42 éves Evans és a 26 éves Baptista kapcsolatáról, de addigra a két színész már egy éve járt egymással. „Szeretik egymást, Chris soha nem volt még ilyen boldog” – mondta egy közeli barát, hozzátéve, hogy a színész családja és a barátai imádják Alba Baptistát.

Evans első filmszerepeit a 2000-es évek elején kapta, majd 2005-ben és 2007-ben két filmben is már szuperhőst alakított; ő volt Johnny Storm, vagyis a Fantasztikus Négyes Fáklyája, de az igazi nagy áttörést az hozta neki, amikor magára öltötte Amerika kapitány sávos-csillagos jelmezét. Csaknem egy évtizeden át, 10 filmben alakította ő a karaktert, melynek a Bosszúállók: Végjátékban mondott búcsút. Nem maradt azért munka nélkül, idén ő adta Buzz Lightyear hangját a Pixar Lightyear című filmjében, szerepelt a Netflix-féle Szürke emberben, és három új filmet is forgatott, köztük a 2023-as Ghosted című filmet az AppleTV+ számára.

A jövőjével kapcsolatban korábban azt mondta, szeretne megházasodni és családot alapítani. Erre szerinte azért is készen áll, mert végre eljutott arra a pontra a karrierjében, hogy nem kell nyomnia a „padlógázt”, megengedheti magának, hogy válogasson a munkák között, és ne egy bőröndből éljen hónapokon keresztül.

És ha már a jövőről van szó, a szuperhősös-képregényes filmek jövőjéről ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!