420 ezren voltak idén a Szigeten, ami 30 ezerrel kevesebb, mint tavaly

2023. augusztus 16. – 17:37

Másolás

Vágólapra másolva

420 ezren voltak idén a Sziget Fesztiválon, ami 30 ezerrel kevesebb, mint a tavalyi vendégszám – írja az MTI. A Sziget 2018-ban állította fel a rekordot a látogatók számában, akkor 565 ezren néztek ki, ahhoz képest a mostani 26 százalékkal kevesebb.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után a Sziget egyik munkatársa felhívta a figyelmünket, hogy a Sziget korábban 7 napos volt, az utóbbi két évben viszont már csak 6 napos, a különbséget tehát részben ez okozta.

A látogatók száma az elmúlt évtizedekben így alakult:

A tavalyi fesztiválhoz képest mért visszaesést Kádár Tamás főszervező azzal magyarázta, hogy akkor a Covid után rengeteg ki voltak éhezve a két év kihagyás miatt. Sokan még a 2020-as Szigetre vettek jegyet, aztán mivel az a koronavírus-járvány miatt elmaradt, ugyanazzal a jeggyel mentek a 2022-es fesztiválra.

Kádár a visszaesés ellenére elégedett a 420 ezres látógatószámmal, de azt még nem tudta megmondani, hogy nyereséges lesz-e az idei esemény. Szerinte ez attól is függ, hogy milyen forgalmat bonyolítottak le a fesztivál vendéglátóegységei. Idén nem volt telt házas nap, de a péntek az Imagine Dragonsszal és a kedd Billie Eilish-sal közel járt hozzá.

A Szigetről mint minden évben, most is részletesen beszámoltunk, kollégáink szerint a David Guetta-koncert már David Guetta nélkül is simán működött volna, az M83 fantasztikus koncertet adott, és a végére Billie Eilish is beindult. A jövő évi Sziget dátuma már meg is van, a 21 év alattiaknak kedvezményt adnak a szervezők a bérletre.

A Szigeten amúgy iszonyú sok világsztárral, köztük Billie Eilishsal és Timothée Chalamet-val is sikerült exkluzív videóinterjút készítenünk, amely itt nézhető meg:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!