2023. július 4. – 05:01
frissítve
A Club Zero egy figyelmeztetéssel kezdődik: ebben a filmben étkezési zavarokat és azoknak a bemutatását láthatjuk, mintha egyszerre szeretne óvni is attól, amit bemutat, és szeretné felhívni a figyelmet, hogy itt valami polgár- és bélpukkasztó dolgot fogunk látni, amit csak győzzük gyomorral. A Cannes-ban debütáló, az osztrák Jessica Hausner rendezésében készített film viszont nem különösebben elmés szatíra, nem polgárpukkasztó és nem különösebben botrányos, még ha minden egyes elemével szeretne is az lenni – beledörgölni az arcunkat a képmutatásba, a könnyen manipulálható gyerekekbe, a túlságosan gazdag, nemtörődöm szülőkbe, mintha egy különösen gonosz gazdi szeretné megtanítani a kutyájának, hogy ne egye már meg azt a páneurópai, jóléti kakit.
A Club Zero egy meg nem nevezett ország brutalista épületeinek elitiskoljában kezdődik, azon belül is egy új tanár érkezésével. Novak kisasszony (Mia Wasikowska) tudatos étkezésről szóló órája kezdődik, a faburkolatú tanterem dizájnbútorait rikító sárga egyenruhás diákok rendezik kör alakba. A szemszögünk mint a plafon sarkában egy biztonsági kamera, ami szenvtelenül szemlél. Novak kisasszony meg szeretné tanítani a diákoknak a tudatos étkezést, azaz hogyan tudnának kevesebbet, de mentálisan laktatóbban ételeket fogyasztani. A diákoknak különböző okaik vannak arra, hogy miért vették fel az órát: van olyan lány, aki fogyni szeretne, van olyan lány, aki aggódik a világ sorsáért és a kibocsátások mennyiségéért, de van olyan is, akinek csak a jegy kell, hogy könnyebb legyen a felvételi.
Novak órája ártalmatlannak tűnik, hiszen ezek a dolgok mind nagyon fontosak: a környezetvédelem, a testtudatosság, a továbbtanulás. A tanárt azonban valami sokkal bizarrabb dolog hajtja, a szláv akcentusa és a kedélyes előadásai egy sötétebb szándékot takarnak. Szeretné, ha a diákok eljutnának arra a pontra, hogy egyáltalán nem esznek semmit, ha belépnének abba a titkos közösségbe, amit Zéró klubnak hívnak. Aminek a tagjai nem esznek semmit, és ezáltal erősebbek, kitartóbbak, egészségesebbek lesznek. Aztán potenciálisan meg is halnak, a biológiai törvényei szerint, bár a jó tanárnő erről hallgat, csak issza a saját márkás fogyasztóteáját.
Van valami végtelenül távolságtartó a Club Zeróban, ami leginkább abban érhető tetten, ahogy kinéz. A világában a színek, díszletek és jelmezek felerősítettek és stilizáltak, a szereplői a rideg skandináv bútorok között úgy festenek, mint a nyolcvanas évek általános iskolás tankönyveinek illusztrációs gyerekei – típusok rikító ruhákban, hogy könnyebben át tudják adni a tananyagot. Még az egyetlen átlagos hátterű diák édesanyja (Amanda Lawrence) is úgy néz ki, mintha egy túlszínezett Tim Burton-filmből ugrott volna ki. A felszín alkalmas arra, hogy valamit kifigurázzon a film, de a Club Zero nem teljesen találja, hogy mit is szeretne.
Mert az elitiskola külsőségei azt sugallják, hogy egy éhezésre buzdító, szektavezér/tanár szinte a szettel együtt érkezik. A Club Zero ráadásul nem találja meg azt a szemszöget, ami alapján be tudnánk fogadni ezt a környezetet: mivel egyszerre több főszereplője van, akik között szétszóródik a figyelem. És ha a figyelem szétszóródik, akkor nem világos, hogy ezt a bizarr világot kinek a szemét keresztül látjuk. Mert ha egy olyan külső, rideg szemlélő, amire Hauser képei utalnak, akkor az érzelmi belépőpontot nem lehet megtalálni.
Érzelmek nélkül pedig olyan lesz a Club Zero, mintha az állatkertben járnánk, csak nem rácsok vannak, hanem látszóbeton és mérhetetlen mennyiségű üveg. Akiket ezeken keresztül látunk, pedig szintén közhelyek, akár a diákokat, akár a szülőket nézzük. Az utóbbiak között vannak az empatikusak, a végtelenül gazdagok és a Ghánában emberbarátkodók is. Mivel leginkább ezek határozzák meg őket, nehéz együttérezni a gondjaikkal, még ha a bepalizott gyerekeik miatt is aggódnak.
A színészektől is ezt a fajta távolságtartást követelhette meg Hauser, aminek leginkább Mia Wasikowska szenvedi meg a kárát. A tíz évvel ezelőtt hollywoodi szuperprodukciókat (Alíz Csodaországban) is megjárt színésznőnek ez egy ideje a legkomolyabb szerepe, ami előnyt kovácsol a kinézetének természetes naivitásából, de a tanárnő figurája egy üres lap marad, amire nekünk kell kitalálni a részleteket. A diákok vak hite benne is inkább forgatókönyvírói követelmény, mint egy alaposan alátámasztott fordulat.
Persze ez lehet szándékos is: milyen könnyű behúzni a csőbe ezeket az ártatlan gyerekeket, akikre a szüleik sem figyelnek eléggé, és ha figyelnek, akkor sem tudnak sok mindent tenni a manipuláció ellen. Hogy ezért ők a hibásak, az oktatási rendszer, a tanárok, a gyerekek, a társadalom berendezkedése úgy általában, ezt a döntést meghagyja másnak. Rágják meg helyette mások, a Club Zero csak emésztés nélkül kiöklendezte.
Részlet a filmből:
A Club Zero premierje az idei cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában volt. Mi Karlovy Varyban láttuk, magyar premierről egyelőre nem tudni.
