Közel 700 millió forintos áron kelhet el Leia hercegnő fehér ruhája egy árverésen

2023. június 27. – 19:09

Másolás

Vágólapra másolva

Árverésre bocsátják Carrie Fisher Leia hercegnő szerepében viselt fehér ruháját és még egy csomó más híres filmes kelléket – írja az MTI.

Carrie Fisher az 1977-ben bemutatott Csillagok Háborúja – Egy új remény című filmben hordta a szerdán Los Angelesben árverezésre kerülő ruhát. A filmes és televíziós kellékek és jelmezek értékesítésével foglalkozó Propstore cég, amely az aukciót szervezi, arra számít, hogy mintegy kétmillió dollárért (674 millió forint) fog elkelni a darab.

A kikiáltási ár félmillió dollár volt, de már most kaptak egy 750 ezer dollárt is meghaladó vételi ajánlatot.

A New York Times szerint a fehér ruháról, amelyet Carrie Fisher a film zárójelenetében viselt, sokáig úgy tartották, hogy elveszett. Nemrég azonban megtalálták az egykori filmes stáb egyik tagja londoni lakásának padlásán.

Az aukción a fehér ruha mellett további jelmezeket és kellékeket is elárvereznek több mint 12 millió dollár értékben. A rajongók egyebek között megszerezhetik Harry Potter eredeti jelmezét a második filmből, aminek értékét 75-150 ezer dollárra becsülik. A Batman-filmekből ismert Batpod motorért mintegy kétmillió dollárt várnak. A Brad Pitt főszereplésével 2004-ben bemutatott Trója című filmből pedig Akhilleusz egyik pajzsa kelhet el.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!