Újra piacra dobja a kétezres évek egyik slágerjátékát a Hasbro

2023. június 23. – 16:48

Másolás

Vágólapra másolva

Visszatér a polcokra a kétezres évek egyik slágerjátéka, a Furby – írja a BBC.

A többféle állatkából összeállt Furbyt 1998-ban dobta piacra az amerikai játékgyártó óriás Hasbro. A játék nagyon népszerű lett világszerte, a vállalat bevallása szerint a piacra kerülését követő első három évben több mint 40 millió darabot adtak el belőle.

Az első változatnak infravörös szemei voltak, amelyek lehetővé tették, hogy a különböző Furbyk kommunikáljanak egymással. A furcsa szőrmókkal emellett meg lehetett jegyeztetni egy-egy szót is, amit aztán visszamondott, és a szemei, fülei és csőre is mozgott. A képességei miatt a Furbyket egyesek felboncolták, és még bizarrabb lényeket építettek belőlük, de volt olyan is, aki orgonát állított össze egy seregnyi játékból.

Az évek során több újítást is megélt a Furby, az infravörös szemeket például LCD-kijelzőre cserélték, és appot is fejlesztettek hozzá. Ám az ikonikus plüsst 2016-ban kivezették a piacról, és nem is volt kapható – idáig.

Az áprilisban közzétett legutóbbi negyedéves jelentésében a Hasbro azt mondta, hogy a játékpiac várhatóan stagnálni vagy csökkenni fog az idén. A Hasbro gyártja a Monopolyt, a Nerf játékpisztolyokat, a Play-Doh gyurmát és a Peppa malacos játékokat is, de a cég nettó árbevételei az első negyedévben 14 százalékkal visszaestek. Valószínűleg ezért is dönthettek úgy, hogy újra életre hívják a plüss-szörnyet – írja a BBC.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!