Így lett a vegyészmérnök Vágó István „az ország kvízmestere”

2023. április 29. – 11:42

Másolás

Vágólapra másolva

Vágó István 1975 óta számos tévéműsort vezetett, ám a legemlékezetesebbek általában a kvízműsorai voltak. Az évtizedek alatt rá is ragadt a kvízmester cím, még akkor is, ha a fiatalabb generációnak már csak a Legyen Ön is milliomos! lehet ismerős. Cikkünkben sorra veszünk öt olyan tévéműsort, amelyek híressé tették Vágót, illetve amelyeket ő tett híressé.

Van benne valami

Vágó Istvánra annak idején a Riporter kerestetik című vetélkedőben figyelt fel 1976-ban Vitray Tamás, és a döntő után felajánlotta neki egy barkochbajáték vezetését. Ezzel debütált kvízmesterként. A vastag keretes szemüvegével és kissé már ősz hajával és kecskeszakállával Vágó kiválóan hozta a „professzor” sztereotípiáját, és azonnal megjegyezhetővé vált a nézőknek. A Van benne valami 1987-ben indult el a Magyar Televízió műsorán, és egészen 1993-ig nagy sikerrel futott.

Vágó figurájának jellegzetességét és sikerét mutatja, hogy már ebből az első műsorából készült Gálvölgyi János-féle paródia.

Álljunk megy egy szóra!

Az Álljunk meg egy szóra! a mindennapokban, a sajtóban, rádióban, televízióban elkövetett nyelvi vétségekkel, hibákkal foglalkozó rövid műsor volt. Kissé ki is lóg a kvízműsorok közül, ugyanis ez tisztán népművelő koncepción alapult, nem vetélkedő volt, viszont annyira ikonikus Vágó életművében, hogy nem lehet kihagyni a listáról.

A műsort Vágó Grétsy László nyelvésszel közösen vezette. Arra már Vágó István sem emlékezett, hogy a műsor pontosan mikor indult és meddig futott, de a Port.hu szerint valamikor a nyolcvanas évek közepe felé indulhatott, és 500 adást ért meg.

Kerékbár

A Van benne valami után jött a Kerékbár, ami 1989 és 1993 között futott az M1-en. A műsor lényegében az amerikai „Wheel of Fortune” vagyis „szerencsekerék” hazai változata volt néhány kisebb módosítással. A szerencsés nyertesek itt utazásokat nyerhettek az IBUSZ és a Malév jóvoltából. A műsor 1993-ban szűnt meg, és helyét rögtön át is vette a nagybetűs Szerencsekerék.

Mindent vagy semmit

A Filmtekercs.hu szerint a Mindent vagy semmit 1993 és 1999 között volt műsoron a Magyar Televízióban, és a sikerét mutatja, hogy még azt is átvészelte, hogy 1997 után másik csatornára, a frissen elindult TV2-re költözött. Ebben a játékban Vágó István az idehaza (akkor még) teljesen ismeretlen amerikai kvízműsorokat gyúrta össze: a Jeopardy!-t és a Sale of the Centuryt. Vágónak műsorvezetőtársa is akadt: Brunner Márta, aki főleg a nyeremények bemutatásában volt a segítségére. A műsor 800 adást ért meg.

Legyen Ön is milliomos!

Az új évezreddel új műsor is érkezett: a Legyen Ön is milliomos!, a világ talán legismertebb kvízjátéka. A műsor formátuma rendkívül egyszerű volt, az elképesztő összegű pénznyeremények tették izgalmassá. Vágó itt még jobban kihasználhatta a professzoros karakterét, ugyanis az volt a feladata, hogy elbizonytalanítsa a játékosokat. A játék nem is a válaszadás gyorsaságára, hanem a feszültségkeltésre alapoz. A Legyen Ön is milliomos! közel húsz éven át, 2000 és 2019 között futott, és bár Vágó csak nyolc éven át vezette, talán mégis ő volt az, akinek az arca a leginkább fémjelezte a műsort.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!