2023. március 7. – 16:15
Rekordnyereséggel zárta a tavalyi évet a dán Lego játékipari cég, írja az MTI a vállalat kedden kiadott pénzügyi jelentése alapján.
A Lego-csoport 2022-ben 64,6 milliárd dán korona (azaz több mint háromezermilliárd forint) bevételt ért el, ami 17 százalékkal magasabb az előző évinél. A közel húszszázalékos emelkedés részben az erős nyugat-európai és amerikai keresletnek, valamint annak az új 155 üzletnek köszönhető, amit a cég tavaly nyitott – a legtöbbet Kínában. A Legónak jelenleg 904 boltja van világszerte, Magyarországon 2014 óta van jelen, a cégnek ugyanis ott van gyártóüzeme.
Az infláció gyorsulásával a Lego termékei mintegy negyedének árát emelte 2022-ben. Tavaly a legkelendőbb Lego-termékek a Star Wars- és a Harry Potter-építőkészletek, valamint a City- és a Technic-termékcsaládok voltak.
A Lego kilencedik éve a világ legértékesebb játékmárkája a Brand Finance brit piackutató és üzleti tanácsadó cég februárban közzétett értékelése szerint. A dán Lego értéke egy év alatt 24 százalékkal, 7,44 milliárd dollárra nőtt.