Michael Jackson unokaöccse játssza az énekest a készülő életrajzi filmben

2023. január 31. – 10:25

Másolás

Vágólapra másolva

Michael Jackson unokaöccse, Jaafar Jackson játssza a Michael című életrajzi film címszerepét, számolt be róla a Variety.com az MTI szerint.

A Lionsgate stúdió filmje, melyet Antoine Fuqua rendez, a pop királyaként is ismert Michael Jackson életéről szól majd. A mű a stúdió szerint a több mint egy évtizede elhunyt sztár életének minden szeletét be akarja mutatni, „köztük azokat a legendás előadásokat, amelyek minden idők egyik legnagyobb szórakoztatójává tették”.

A film Michael Jackson hagyatékának kezelőivel együttműködve készül, ami hatással lehet arra, hogyan mutatja be az énekes ellen élete során, majd halála után felhozott gyermekmolesztálási vádakat. 2003-ban Jackson az egyik ügyben bíróság elé állt, nem találták bűnösnek. Egészen haláláig ragaszkodott ártatlanságához, de a vádak azóta is árnyékot vetnek megítélésére.

La Toya Jackson, Michael Jackson testvére és Jaafar Jackson érkezik a Face Forward International Highlands To The Hills című gálájára 2019. szeptember 14-én Los Angelesben – Fotó: Gabriel Olsen / Getty Images
La Toya Jackson, Michael Jackson testvére és Jaafar Jackson érkezik a Face Forward International Highlands To The Hills című gálájára 2019. szeptember 14-én Los Angelesben – Fotó: Gabriel Olsen / Getty Images

Jaafar Jackson, aki első nagyobb filmszerepét játssza a Michaelben, a legendás énekes testvérének fia: a Jackson 5 egykori tagjának, Jermaine-nak a gyereke.

„Jaafar megtestesíti a fiamat. Csodálatos látni, ahogy továbbviszi a Jacksonok előadóművészi örökségét” – mondta Michael édesanyja, Katherine Jackson.

A film producere Graham King lesz, akinek a nevéhez fűződik többek között a Bohém rapszódia is, a forgatókönyvet pedig John Logan, a Gladiátor, a 007 – Skyfall és a 007 Spectre – A Fantom visszatér szerzője írja.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!