A hideg futkos az ember hátán az igaz történet alapján készült A megfigyelőtől

2022. október 21. – 05:00

A hideg futkos az ember hátán az igaz történet alapján készült A megfigyelőtől
Fotó: Netflix

Másolás

Vágólapra másolva

A Netflix új sorozata megtörtént eseményen alapul, de nem ettől igazán nyomasztó. Az American Horror Storyt is jegyző Ryan Murphy úgy csinált lebilincselő thrillert, hogy sem erőszak, sem bűnözés nincs benne, csak a folyamatos feszültség, amit az utolsó rész sem tud feloldani.

A true crime dokumentumsorozatok aranykorát éljük, ebbe pedig tökéletesen beleillik a Netflix új minisorozata, a valós történeten alapuló A megfigyelő, ami már nyolc éve izgatja az amatőr nyomozók fantáziáját. A sorozat többé-kevésbé pontosan viszi végig a történetet, ami először a New York Magazin egy cikkében kapott nagyobb nyilvánosságot. Reeves Wiedeman beszélta Dean és Nora Brannock karakterét ihlető Derek és Maria Broaddusszal, akik 2014 júniusában megvásároltak egy gyönyörű házat a westfieldi Boulevardon, majd levelet kaptak egy ismeretlentől, aki A Megfigyelő („The Watcher”) néven mutatkozott be. Az írásban emberünk üdvözölte a házaspárt és három gyereküket, és kijelentette, hogy már több mint egy évtizede figyeli a házat, ahogyan az apja és a nagyapja is tette korábban. Kifejezte örömét afelől, hogy „fiatal vért” hoztak magukkal, és azt is, hogy figyelni fogja őket, illetve megrótta az új lakókat kapzsiságuk miatt. Az egész írás hátborzongató, annak ellenére, hogy nincs konkrét fenyegetés benne (azon kívül persze, hogy az ismeretlen figyelni fogja a családot). A Broaddus család mentális egészsége rá is ment a dologra: Maria rengeteget sírt és folyamatosan rettegett, Derek pedig a ház megszállottjává vált.

A Netflix-adaptációban Dereket, vagyis Dean Brannockot a Bakelitből és a Broadwalk Empire-ből ismert Bobby Cannavale, Mariát, vagyis Nora Brannockot pedig Naomi Watts alakítja. A sorozat felépítése zseniális (bár mást nem is vár az ember Ryan Murphytől), a feszültséget tökéletes ritmusban adagolja, a színészek játéka szintén elképesztő, mindkét főszereplőn látszik, hogy vérprofik. A karakterük azért hagy némi kívánnivalót maga mögött, és bár az elején teljesen hitelesen, sőt – az átlagthrillerhez képest meglepő módon – okosan viselkednek, a közepe és vége felé náluk is elszakad a cérna, és átcsúsznak a klasszikus horrorfilmes főszereplős karakterbe, akinek a néző popcornnal teli szájjal üvölti, hogy ne menjen be az elhagyott temetőbe egyedül. Persze valószínűleg teljesen reális a megborulás, ha az embert kukkolják, és rejtélyes leveleket kap ismeretlenektől, akik a gyerekeiről elmélkednek. Ezen kívül Wiedemann a valós történetben is kiemeli, hogy

a Broaddus család mentális egészsége ráment a levelekre, és az őket követő kálváriára.

Broaddusék 1,35 millió dollárért vették meg az álomotthonukat 2014-ben. Maria a környéken nőtt fel, mindenképpen szeretett volna visszatérni, Derek pedig szépen lépdelt felfelé a ranglétrán, hogy hitellel megengedhessék maguknak a drága házat. Az első levél után azonnal a rendőrséghez fordultak, a második és harmadik után magánnyomozót is fogadtak, mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy kiderítsék, ki tartja őket rettegésben. Gyanúsítottak ugyan felmerültek, de hamar tisztázták magukat, végül pedig még a házaspárt is megvádolták azzal, hogy valójában egy átverés, amit csinálnak, és csak így akarnak megszabadulni a háztól, amit meggondolatlanul vettek meg. Broaddusékat a közösség sem zárta a szívébe, valószínűleg azért, mert ami velük történt, az megingatta a biztonságos kisvárosba vetett bizalmukat (annak ellenére, hogy az 1970-es évek elején itt élt John List is, aki hidegvérrel meggyilkolta a három gyerekét, a feleségét és az anyját az otthonukban, illetve két regisztrált pedofil is volt az utcában).

Fotó: Netflix
Fotó: Netflix

A sorozat nagyjából leköveti a valóságot, de van benne fikció is bőven. A szomszédok közül például a leskelődő öreg pár valós személyeken alapul, és nagyon lazán kötődik Langfordékhoz Mia Farrow kiöregedett Wednesday Addamshez hasonló, illetve Terry Kinney megnémult, traumatizált karaktere. Langfordék ugyanis az eredeti cikk szerint elég furcsák voltak, és bár a valóságban több testvér lakott együtt egy fedél alatt, ellentétben a két Winslow-val, valószínűleg innen jött az inspiráció. Michael Langford egyébként egy ideig a legfontosabb gyanúsított volt az ügyben, állítólag skizofréniával is kezelték, de nem volt veszélyes, a szomszédok szerint betegsége inkább kényszeres kedvességekben nyilvánult meg. A valós történetben is szerepel egy tanár, aki két várossal arrébb dolgozott, és leveleket írt az egyik westfieldi háznak, erről a diákjai számoltak be. Robert Kaplow azonban – saját bevallása szerint – nem ennek a háznak írogatott, hanem egy másiknak, a tulajdonosokkal is találkozott, sőt, egyszer vigyázott is az épületre, amíg azok nem voltak otthon.

A valóságban Westfield közössége ugyanolyan ellenséges volt Broaddusékkal szemben, mint a sorozatban Brannockékkal, sőt, még azt a tervüket is meghiúsították, hogy eladják a telket, amin aztán a jelenlegi ház helyett két kisebbet építettek volna. Fontos különbség viszont, hogy a valóságban nem ebben a házban élt a sorozatgyilkos John List, ahogyan a sorozatban láthatjuk, és a korábbi lakók sem kaptak leveleket: a Woodward család, akiktől Broaddusék a házat vették, egyetlen levélre emlékeztek csak vissza, amelyet akkor kaptak, amikor kiköltöztek. Ez talán elveszi kicsit az élét a dolognak, és afelé tereli, hogy valakinek a Broaddus családdal lehetett problémája.

Hiába a remek történetmesélés, a szerethető karakterek, a feszült hangulat, A megfigyelő egyáltalán nem tökéletes, ez pedig – és innentől spoiler következik – a befejezésnek köszönhető.

Én szándékosan nem olvastam semmit a történetről, mielőtt megnéztem a sorozatot, de csalódottan tapasztaltam, hogy az ügy lezáratlan maradt, a ház következő lakói (akik Broadduséktól bérelték a helyet) egyetlen levelet kaptak csak, bár az fenyegetőbb stílusban íródott, mint a korábbi, és Derekkel és Mariával történő jövőbeli balesetekről írt. Azóta azonban csendes a 657 Boulevard, a későbbi lakók nem kaptak ilyen leveleket.

Így a sorozat is nyitva hagyja, ki lehetett a megfigyelő, annak ellenére, hogy gyakorlatilag minden egyes részben más lesz igazán gyanús. Az ingatlanos, aki magának akarta a házat, a biztonsági kamerákat beszerelő srác, akinek A megfigyelő az online játékos karakterneve, a gyanús rendőrfőnök által ajánlott gyanús magánnyomozó, a furcsa testvérpár, a még furcsább idős pár, akik egy ponton mintha ki is vonnák magukat a játékból. Aztán ott van még a sorozatba beleszőtt John List is, akiről végül nem tudni, hogy valóban maga a gyilkos, vagy csak Dean gondolja így (List a gyilkosság előtt minden fényképről kivágta a saját arcát, hogy ne ismerje fel senki). Egyetlen kibúvót kapunk a találgatások alól: a John Listnek hitt férfiről kiderül, hogy ő járkál a ház alatti alagutakban, de azt sem tudni, hogy ezzel együtt ő-e az, aki ezeket a leveleket küldi – és mivel a valós történetben ő nem is szerepel, így nem lehet ő a valódi megfigyelő.

Aki tehát hozzám hasonlóan végigizgulta az egész sorozatot, találgatva, hogy ki lesz végül a rejtélyes kukkoló, az nagyon rosszul járt: a rejtély nem oldódik meg, ahogyan a való életben sem.

Ami a nyomozást illeti, 2018 után (amikor a New York Magazine cikk megjelent) újra megnyitották az ügyet a rendőrök, az egyik borítékon például női nyálmaradványokat találtak. Körbejárták a környéket, és majdnem minden szomszédtól sikeresen mintát vettek – van azonban, aki nem volt otthon, sőt, ketten nem is voltak hajlandók együttműködni, közülük az egyik korábban gyanúsított is volt. De mivel anélkül, hogy hivatalosan is meggyanúsítanák őket, nem lehet kötelezővé tenni a mintaadást, ez a szál is elhalt.

Fotó: Netflix
Fotó: Netflix

A Netflix sorozat hatására egyébként egyre több információ derül ki a valós eseményekkel kapcsolatban. Twitteren egy újságíró például kérdésekre válaszol a témában, mert az utcában lakott akkor, amikor a levelek érkeztek.

A Broadduss család egyébként a valóságban soha nem költözött be a Boulevard 657-es szám alatti házba. Miután nem sikerült eladniuk, egy ideig kiadták, 2019 márciusában végül sikerült megszabadulniuk tőle 959 ezer dollárért. Egy fiatal család vette meg, akiknek Broaddusék elmondták, mi történt a falak között. Azóta nem érkezett újabb levél.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!