Szenzációs befejezéssel zárt a Breaking Badből kinőtt ügyvédes sorozat

2022. augusztus 18. – 16:53

frissítve

Szenzációs befejezéssel zárt a Breaking Badből kinőtt ügyvédes sorozat
Forrás: AMC

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar idő szerint kedden (Amerikában hétfő este) hat évad után befejeződött a Better Call Saul című sorozat. Előtte angol popkult hírportálok már heteken, sőt hónapokon keresztül cikkeztek arról, hogy vajon mi lesz a sztori vége, a Redditet pedig ellepték a rajongói elméletek. Nem egyedi jelenség ez persze, de ritka, hogy ilyen intenzitással foglalkoztatja az embereket egy sorozat befejezése, nem is tudom, mikor láttam utoljára ilyet. Ja, de: amikor 2013-ban a Breaking Bad utolsó évada futott.

A Breaking Bad (borzalmas, de hivatalos magyar címe: Totál szívás) elég sok sorozatmániás szerint minden idők egyik legjobbja, ami valaha tévében, lejátszóablakokban és adathordozókon megfordult. Osztom ezt a véleményt, és talán nem egyedül vontam fel a szemöldököm, amikor megtudtam, hogy a készítők mellékágat terveznek hozzá. Nagy merészség volt belevágni, mert a tévétörténelemben elég kevés spinoff ért fel a forrásához – de azért rögtön kíváncsi lettem, mert az mégis ígéretes volt, hogy a Breaking Bad egyik legjobb mellékfigurája, a gátlástalan ügyvéd Saul Goodman (Bob Odenkirk) kap saját mesét.

Pár perce fejeztem be az utolsó részt, és rögtön újra akarom nézni, nem cikkben okoskodni róla. Nálam a Better Call Saul ugyanarra a magas polcra került, ahova az örök kedvenccé magasztosult elődje (meg talán még a Drót). Frenetikus mutatványt csinált: képes volt csak hozzáadni a „Gilliverzumhoz”, nem elvenni belőle. Igen, Gilliverzum, a net népének hála ilyen is van, a Breaking Bad kreatív atyaúristene, Vince Gilligan nevéből származtatva. De Saul sztorija nemcsak neki köszönhető, hanem legalább annyira Peter Gouldnak is, aki már vastagon benne volt a Breaking Bad írói-rendezői teendőiben, és konkrétan ő írta meg azt a részt, amiben Saul először felbukkant. A spinoffot már együtt, közös irányítással kezdték el, és amikor Gilligan a harmadik évadban más munkái miatt lelépett, Gould vette át a gyeplőt. Aztán az utolsó évadra Gilligan is visszatért, és együtt fejezték be a csodát (és együtt küzdöttek meg a forgatási nehézségekkel, amiket a Covid, illetve a főszereplő színész szívrohama okozott).

A Better Call Saul leginkább azért olyan jó, amiért a Breaking Bad volt: emberközelien, empatikusan, de azért a könyörtelen realitások keretein belül meséli el egy ember tragikus átváltozását és azt, hogy ez a metamorfózis milyen árat követel tőle és a környezetétől. A Breaking Badben azt láthattuk több lépcsőben, hogy Walter White hogyan lett rákos kémiatanárból minden gátlását vesztett bűnöző. A spinoff talán még finomabban követi Saul átalakulását, aki először nem is Saul, hanem Jimmy McGill. De ez a név sem tiszta, mert a múltban volt ő már Simlis Jimmy is, viszont igyekszik, nagyon igyekszik a jó útra visszatalálni. Aztán döntései pár évad múlva mégis a Saul Goodman művésznévhez vezetik, de később lesz ő még egy inkognitóban élő lúzer, Gene Takavic is, mint az a legelső rész előrevetített jeleneteiből már kiderül. A sorozat fináléjának legnagyobb kérdése az volt, hogyan végzi majd a főhős: Saulként, Gene-ként, sikerül visszatalálni Jimmyhez, esetleg egy teljesen új identitás lesz a kiút a számára. (Spoilerek nélkül annyit elárulok, hogy én nem erre a befejezésre tippeltem, miközben végiggondolva a dolgot, a zárás egyenes következménye mindannak, ami addig történt.)

A másik nagy kérdés Kim (Rhea Seehorn) sorsa volt. A sorozat legjobb húzása volt behozni egy erős női karaktert, aki ellensúlyozta a főhős stiklis oldalát, Jimmy két lábon járó lelkiismerete volt, és keményen küzdött Saul gravitációjával (de meddig lehet ellenállni egy ilyen vonzásnak?). Kettejük tangója az egyre sötétebb árnyalatokban játszó szürkezónában a hat évad legszebb cselekményszála, és nem volt kérdés, hogy Kimnek is súlyos következményekkel kell majd számolnia mindazért, amit tett, vagy amiről csak tudott. Végzetéről legalább annyi találgatás született, mint Jimmyéről. A Better Call Saul nagyrészt előzménysorozat, de Kim még csak említés szintjén sincs a Breaking Badben. Meghalt? Elmenekült? Börtönben ül? Álnéven lapul Saul közelében? Vagy valamilyen módon elintézi, hogy Jimmyvel mégis ellovagolhasson a naplementébe? (A válasz engem itt is meglepett a finálé utolsó, gyönyörű jelenetével, ami bizonyára ezentúl hivatkozási alap lesz a forgatókönyvíró-képzéseken.)

Forrás: AMC
Forrás: AMC

Érdekes olvasni Gilligan és Gould interjúiban, hogy mennyire más felvetéssel indult a sorozat. Eleinte rövid, vicces adaléknak szánták, és Saul praxisáról szólt volna, vagyis arról, hogy a botcsinálta jogász milyen ügyeket és ügyfeleket kap. Ez a koncepció lehetőséget adott volna sok humorra meg hírességek felbukkanására a mellékszerepekben, de mélyebb rétegekre aligha. Aztán Gilliganék elkezdtek gondolkodni azon, hogy senki sem készül eleve zugügyvédnek, tehát valamilyen úton Saul eljutott oda, ahol van, és el is számolt magában azzal, hogy nem mindig játszik tisztán. Az írók addig gondolkodtak ezen, meg addig jártak Los Angeles-i bíróságokra anyaggyűjtésért, amíg komolyabb és drámaibb irányba húzott el a projekt. Megszületett Jimmy McGill, ráállították a Breaking Bad írógárdájának egy részét, és az írók folyton azt a kérdést tartották szem előtt, hogy mit tenne Jimmy (vagy Saul). Gouldéknak néha sikerült a saját szkriptjükkel is megszívatni magukat, amikor Jimmy valamilyen lehetetlen helyzetbe került, és kellett találni egy hihető narratívát, ami kivezeti őt onnan. De tovább gondolkodtak, és mindig találtak elfogadható megoldást, így a Better Call Saul forgatókönyve az a ritka eset lett az amerikai szórakoztatóiparban, amikor nem nézői vagy produceri elvárások, nem büdzsé és effektek alakítják a történetet, hanem maguk a karakterek és az, ahogyan fejlődnek.

Hozzá kell tenni, hogy a sorozat nem adja könnyen magát. Az első két évad történetmesélése még gilligani mércével is lassú, és Saulból még alig látunk valamit. De kell ez az építkezés a későbbiekhez, és mindig akad egy-egy új fordulat, konfliktus vagy csak egy flashforward Gene nyomorúságos, fekete-fehérre kopott életéből, ami miatt nem fullad unalomba a sztori. Amikor pedig kezd a kezdeti apró csínytevésekből csalások lesznek, aztán már a drogmaffia pénze is képbe jön, lehetetlen elengedni a sorozatot. Attól viszont eltanácsolnék minden új nézőt, hogy ezzel kezdje a felzárkózást a Gilliverzumban: bár a Better Call Saul főként a kétezres években játszódik, még a Breaking Bad történései előtt, az utolsó évad már egyre többször foglalkozik azzal, mi következik utána, és nyilván a Breaking Badre is rengeteg utalás történik, szóval érdemes inkább azzal kezdeni.

Forrás: AMC
Forrás: AMC

A sorozat utolsó évada meghálálta a kitartó nézőknek a 63 (a Breaking Baddel együtt 125) résznyi figyelmet. A Better Call Saul legerősebb 13 része volt ez a két részben leadott finis, a felénél egy olyan fejleménnyel, ami minden korábbinál magasabbra emelte a tétet Kimnek és Saulnak. A két főszereplő mellett mellékalakok jelleme nyert új árnyalatokat, és a befejezést végigkísérték a Breaking Badből izzadságszag nélkül feltűnő szereplők is. Emellett persze ott van még rengeteg apró nüansz, amit a nézőnek kell észrevennie, mint a résztől részre lassan széteső főcím vagy amikor egy fekete-fehér jelenetben egy tárgy színt kap, és ezáltal valaminek a szimbólumává válik. Apropó, a Better Call Saul fényképezése és vágása valami szédítő, és nem elsősorban az új-mexikói sivatag érzékletes megjelenítésére gondolok, hanem arra, amikor egyszerű párbeszédek szokatlanul ötletes beállításokban hangzanak el. De még mindig az a legjobb, amivel a Breaking Badben már sokat játszottak: amikor egyszerű tárgyakon, apró részleteken időzik el a kamera, és azok akár több epizóddal később nyernek értelmet.

A rend kedvéért említsük meg, hogy félelmetesen jó színészek adták elő az albuquerque-i drámát. Megindító, ahogy a szenzációs Bob Odenkirk, azaz Saul/Jimmy a héten megköszönte a sorozatot nemcsak Gouldéknak és a rajongóknak, de színésztársainak is. „Jobb színész lettem azáltal, hogy velük játszhattam vagy csak figyelhettem őket” – mondta. És tényleg nem volt hiba a castingban, Rhea Seehorn Kimje visszafogottságában is erőteljes és sokszínű volt, de parádésan hozta a szerepét Patrick Fabian is (mint Howard Hamlin, a menő jogász) vagy a félelmetes Lalo Salamancát alakító Tony Dalton. A Breaking Badből ismert színészek pedig csak folytatták a jó munkát, de Mike-ot (Jonathan Banks) azért muszáj újra és újra kiemelni.

A Better Call Saul végső soron saját jogon tudott olyan emlékezetes és minden szempontból csúcsminőségű sorozat lenni, mint amilyen a Breaking Bad volt. 2015-ös indulásakor még lassú karakterdrámának tűnt, de a végére jóval súlyosabb eposz lett, ami nem kisebb kérdést firtat, mint hogy mennyit ér egy ember lelkiismerete. A Gilliverzum ezzel fejeződik be és lesz kerek, Vince Gilligan pedig mással foglalkozik mostantól. A pletykák szerint visszatér gyökereihez: pályája elején az X-aktákba dolgozott be, és állítólag most természetfölötti témájú sorozatot tervez, egyfajta karakterközpontú Alkonyzóna-szerűséget. Jöhet, én ezek után már bármit megnéznék tőle.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!