2022. április 10. – 14:57
frissítve
Jesper Bergnek nehéz napja van a munkahelyén. Alighogy felavat egy új erőművet, orosz kommandósok elrabolják, az Európai Bizottság elnöke megzsarolja, ezután végignézi egy honfitársa halálát, és pár óra múlva a tévében kell bejelentenie egy olyan kényszerű együttműködést, amivel nemcsak, hogy lehúzza a vécén a saját politikai örökségét, de országát is veszélyes és kiszámíthatatlan pályára állítja.
Olajért bármit
Jesper Berg Norvégia zöldpárti miniszterelnöke A megszállás (Okkupert) című, eredetileg 2015-től bemutatott norvég tévésorozatban, és persze kitalált figura, de így is hirtelen érdekessé tudott válni 2022. február 24. után. Az országot ért agresszióra éppen ellenkező módon reagál, mint ahogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a valóságban tette az orosz támadás után: nem ellenállásra szólítja fel a népet, hanem behódol, mert azt vallja, hogy minden norvég élet értékes, és nem akarja, hogy akár csak egy állampolgár is elessen a harcokban. Ez már önmagában megragadó és kocsmaasztalok mellett heves vitákat gerjesztő szituáció, de az is izgalmas, hogy ez az alapkonfliktus hova fut ki a sorozat három évadában, vagy akár csak az első évad végére.
Még érdekesebbé teszi az egészet, hogy A megszállás fiktív közeljövőjében is az oroszok az agresszorok. A világpolitikai helyzet viszont más: Amerika kilépett a NATO-ból, az EU pedig gyakorlatilag megbízható üzleti partnerként tekint az oroszokra. Az energiaválság már nagyobb probléma, mint a klímaváltozás, és Norvégia idealista miniszterelnöke ebben a helyzetben találja ki, hogy leállítja az ország bőséges olajtermelését, és átállnak tóriumerőműből nyert energiára. (Tórium-üzemanyagra elméletben biztonságosabb és fenntarthatóbb nukleáris erőmű építhető, mint uránra, ez nem fikció, zajlanak ilyen kísérletek Norvégiában is.)
Az norvég olajat viszont főleg az EU vásárolja fel, az Uniónak pedig nagyon nem tetszik, hogy hirtelen elapadni látszik az északi olajforrás. Megkérik hát Berget, hogy gondolja meg magát – ezt a kérést pedig Oroszország közvetíti, aminek a katonái váratlanul benyomulnak Norvégiába. Megígérik, hogy amint visszaáll az olajtermelés, hazamennek, de ahogy a cselekmény bonyolódik, ez egyre kilátástalanabbnak tűnik (minden 45 perces epizód egy hónap történéseit öleli fel). Az eleinte „csak” verőemberként a dolgok megfelelő menetét felügyelő oroszok hamarosan rászolgálnak a sorozat címére, megszállók lesznek.
Oroszok a házban, buli van
Bár az alaphelyzet elég irreális – valószínűtlen, hogy egy ország egyik pillanatról a másikra akarná kivezetni fő exportbevételi forrását –, a belőle következő történések elképzeléséhez nem kell sok fantázia.
A megszállás lassan és érzékenyen mutatja be, hogy minden békés szándék, minden diplomáciai próbálkozás ellenére mennyire könnyen sodródhat a háború felé egy nemzetek közti ellentét – főleg ha az egyik fél kommunikációjának természetes eleme a zsarolás, a tudd-hogy-értsd helyzetek.
És azt is megmutatja, hogyan lesz elégedetlenségből egyre szervezettebb ellenállás, hazaszeretetből pedig terrorizmus.
A sorozat mindezt sorsokon keresztül fogja meg. A miniszterelnök mellett hosszasan foglalkozik egy testőrrel, aki az események frontvonalába kerül, egy nemzetbiztonsági főnökkel, aki titokban más úton jár, mint a kormánya, de az oroszok belső vitáit is láthatjuk. A legjobb mégis talán a vendéglős történetszála, akinek éppen bezárna az étterme, de aztán az érkező oroszok körében népszerű lesz, ami megmenti, sőt felvirágoztatja a helyet. Ehhez lelkiismereti kompromisszumok is kellenek, már csak azért is, mert a vendéglős férje olyan oknyomozó újságíró, aki éppen az oroszok stiklijeit igyekszik feltárni.
A megszállás nem akciófilm, hanem politikai thriller: a velejét nem az adja, ha valami éppen robban, hanem a kézikamerás remegéstől kísért, feszült párbeszédek. (Tegyük hozzá, így is minden idők legdrágább norvég tévésorozata lett, az első évadra 90 millió koronát, vagyis körülbelül 3,6 milliárd forintot tapsoltak el.) A feszültséghez a kiszámíthatatlanság is hozzájárul: ez olyan sorozat, ahol egyetlen főszereplő sincs biztonságban. Bármikor meghalhat bárki, legfeljebb addig háttérfiguraként mozgó karakterek kerülnek előtérbe.
A főbb szerepekben olyan norvég színészek láthatók, akik veterán tévénézőknek már ismerősek lehetnek: a vendéglőst Ane Dahl Torp alakítja (aki a Heimebane című focis sorozat főszereplője volt), a politikusok között ott van Ragnhild Gudbrandsen (az Időbevándorlók főfelügyelője) és Stig Amdam (a rendőrfőnök ugyanott), Jasper Berget pedig az a Henrik Mestad formálja meg, akit a Norsemen című, nagyon vicces vikinges sorozatban vikingvezérként láthattunk. Egytől egyig nagyszerűek, de a kisebb szerepekben is többnyire remek színészek brillíroznak.
A nagykövet kiakadt
Egy sorozatajánló itt véget is érne: A megszállás jó kis északi nyomasztás, tessék megnézni. De 2022-ben nem lehet róla úgy írni, hogy nem foglalkozunk az utóéletével – például azzal, hogy az orosz–ukrán háború kitörése után megugrott a népszerűsége a Netflixen, ahogy egyre többen kezdték el nézni az idén már hétéves sorozatot. (A magyar Netflixen az angol Occupied címmel szerepel, és a nyelvet is át kell állítani hozzá, mivel sajnos nincs hozzá magyar felirat.)
A genezishez még korábbra kell visszamenni: 2008-ra, amikor az ismert norvég krimiíró, Jo Nesbø megírta az első részeket. A megszállás alapötlete tőle jött, a norvég köztévé, az NRK karolta fel két showrunner, Erik Skjoldbjærg és Karianne Lund vezetésével, a büdzsé nagy részét pedig a norvég filmalap adta. Időközben aztán Nesbø kiszállt, az NRK-tól a helyi TV2 vette át a projektet, és ott kezdték leadni az epizódokat 2015-ben (nézettségi rekordot döntve dráma kategóriában).
Norvégia akkori orosz nagykövete, Vjacseszlav Pavlovszkij szinte rögtön reagált is A megszállásra: „Igazán szégyen, hogy a második világháborúban aratott győzelem 70. évfordulójának évében a szerzők látszólag elfelejtették a szovjet hadsereg hősies hozzájárulását a nácik által megszállt Észak-Norvégia felszabadításához, és a hidegháború legrosszabb hagyományai szerint úgy döntöttek, hogy a norvég nézőket a nem létező keleti fenyegetéssel riogatják” – nyilatkozta a TASZSZ orosz hírügynökségnek. (Persze, ez még akkor volt, amikor Oroszország nem fenyegetett skandináv államokat azért, mert fontolgatták belépésüket a NATO-ba.)
Norvégokról és másokról
A sorozat, illetve Pavlovszkij szavai heves közéleti vitát kavartak, amiben például Bjorn Nistad ruszológus veszélyesnek és destruktívnak nevezte, hogy a sorozat kikezdni Norvégia jó viszonyát Oroszországgal. Az egyik showrunner, Erik Skjoldbjærg azzal védekezett, hogy minden jó fikció valós helyzetekből merít, és őket Irak 2003-as amerikai inváziója inspirálta. A TV2 részéről az egyik programigazgató mondott annyit, hogy ez nem dokumentumsorozat, és inkább Norvégiáról szól, nem Oroszországról. Hasonlót nyilatkozott Nesbø is: „…számomra egyértelműnek tűnt, hogy nem Oroszországról akartam beszélni, mint ahogy Steven Spielberg sem a nagy fehér cápáról akart beszélni, amikor A cápát rendezte.” Az író azt is elárulta, hogy ő leginkább az 1940 és 1945 közötti évekből merített ihletet, amikor a nagyszülei hasonló helyzetben voltak, mint a sorozatbeli norvégok.
Nesbø ezzel Norvégia ötéves náci megszállására célzott, illetve a Vidkun Quisling által vezetett kollaboráns rezsimre. A sűrű áthallások miatt valóban elsősorban erről szól A megszállás (Quisling neve fel is tűnik a sorozatban), de amiatt is norvégokra szabott, mert van benne egy szembenézés is a jelen gazdaságpolitikájával. Norvégia energiafelhasználás szempontjából az egyik legzöldebb ország, ahol az új autók háromnegyede elektromos, az áramtermelés 98 százaléka pedig megújuló erőforrásokra (főként vízre) épül. De eközben Norvégia jelentős olajtermelő is, és jólétét részben az olajexportnak köszönheti – vagyis annak, hogy fosszilis energiaforrásokat terít szét a világban. Ezzel az ellentmondással kapcsolatban is kínos kérdéseket vet fel a sorozat.
Mégis, akármennyire is a norvég néplélekbe mar A megszállás, az orosz–ukrán háború új asszociációs utakat nyitott meg. Nem lehet úgy nézni már ezt a sorozatot, hogy közben ne ugrana be néha 2022 legnagyobb globális krízise. Nem is konkrét utalások miatt – bár a sorozatban akadnak például Lengyelországból akciózó ukrán ellenállók is –, hanem az orosz jelenlétből áradó elnyomás különféle fokozatai miatt a szószegő diplomáciától az emberrablásig. A hátborzongató dilemma miatt, amikor egy nagy ország választás elé állít egy kisebbet: béke vagy szabadság, dönts! És legyen bármilyen fiktív politikai sci-fi A megszállás, ezek a kellemetlenül ismerős érzések minden korábbinál aktuálisabbá tették.
