Bödőcs: Jön a szép lassú putyinizáció, meg a szalonnáculás

2022. április 5. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

Véget ért a turnéja Bödőcs Tibornak, aki ezután arról számolt be Facebook-oldalán, hogy alkotói szabadságra megy. Mint fogalmazott:

„Most új műsor, esetleg új könyv reményében már megint Szibériá... illetve alkotói szabadságra vonulok. Mikor, ha nem most?”

A közélettel nagy fókuszban foglalkozó humorista arról is beszámolt, hogy érzései szerint a jövő nem túl fényes, „a szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd: mérnökien legyártott újabb és újabb ellenségképek, sebészi pontosságú gyűlöletkampányok díszzsebkendős, gejl influencerek meg egyéb biorobotok előadásában”.

Kifejtette, a lehetséges jövőképek között van a „polgári szalonnáculás”, a „maradék sajtó suttyongatása” és a „sikerpropaganda is”.

„Csipkés, nagy összeesküvéselméletek hímzése a néplélekre: Belorusz-light, öröm lesz nézni. Mindeközben, ahogy szokta, a »baloldal« »megújul«.”

Végül arról írt, hogy a NER működésének és a populizmusnak a bemutatását már „nem érzi elég nagy kihívásnak”, az ellenzékre fókuszáló humormisét pedig „már az előtt unja, hogy elkezdené”, ezért azt még nem tudja, milyen témával fog a jövőben foglalkozni.

„Akárhogy is, a humorunkat nem tudják kiszervezni alapítványokba, kis türelmet kérek, jókat fogunk röhögni!”

A humorista már korábban is jelezte, hogy alkotói szabadságra fog menni, hogy kipihenje az elmúlt, pörgős időszak fáradalmait. Ehhez saját maga ellen követett el a saját maga által készített propagandatévében egy Muppet-bábus karaktergyilkosságot.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!