Kenneth Branagh megköszönte első Oscar-díját

2022. március 28. – 04:06

Másolás

Vágólapra másolva

Kenneth Branagh-t eddig ötször jelölték Oscarra, de egyszer sem kapta meg. Ma este viszont három kategóriában is izgulhat a Belfast miatt, illetve már csak kettőben, mert a legjobb eredeti forgatókönyvért megkapta a díjat.

Fotó: Brian Snyder / Reuters
Fotó: Brian Snyder / Reuters

Köszönőbeszédében említette a családját, a kollégáit, a produkciós céget. Aztán elmondta, hogy a Belfast az öröm és a remény kereséséről szól a nehéz időkben, de mindig emlékezi fog azokra, akik már nem lehetnek itt, a szívszorító belfasti történetekre.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!