Mel Gibson rendezi a Halálos fegyver 5. részét

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Mel Gibson megerősítette, nemcsak főszereplője, de rendezője is lesz a 23 év után új résszel érkező Halálos fegyver szériának, aminek első munkálatai 2022-ben kezdődnek majd, írja a The Sun.

Gibson az első film 1987-es bemutatója óta alakítja a zsaru Martin Riggs főszereplőjét, és ismét fel fog tűnni az ötödik részben, erről egy szombat este Londonban tartott rendezvényen beszélt.

Azt mondta:

„A férfi, aki az összes Halálos fegyver filmet rendezte, Richard Donner, nagy fickó volt. Ő dolgozta ki a forgatókönyvet, és elég messzire jutott vele. Egy nap azt mondta nekem: 'Figyelj kölyök, ha én feldobom a talpam, te fogod megcsinálni'. Én meg azt mondtam: 'Fogd be.'”

Miután Donner meghalt, felesége a stúdiónak és a film producerének is azt mondta, Gibson rendezze az új részt.

A Halálos fegyver korábbi négy része összesen majdnem 1 milliárd dolláros (kb. 320 milliárd forint) bevételt hozott eddig világszerte.

Csatlakozz a csoportunkhoz!