Telex Neked #36: Érezzük, elszólta, zsarolja, kukázná

2021. november 12. – 13:02

Másolás

Vágólapra másolva

Ez itt a Telex heti hírlevele a november 4. és november 10. közötti fontosabb történésekről. Aki már csütörtökönként szeretné megkapni a Telex Neked hétösszegző hírlevelet, netán szívesen tudna meg titkokat a telexesekről az Ezek vagyunk mi interjúsorozatban, az kicsit lejjebb megtalálja a linket, amire kattintva feliratkozhat.

Jenei Miklós vagyok, korábban gazdasági újságíró és rovatvezető voltam, a Telexben pedig lapmenedzserként dolgozom. Gyakran kérdezik tőlem: mégis miféle munka ez? Mit csinál egy lapmenedzser?

Röviden: olyan, mint az újságírás és a szerkesztés, csak több a míting, és egy lapmenedzser egyáltalán nem készít cikkeket. Bár talán még ez sem igaz. Szerkesztőként is gyakran hallottam újságíróktól a leadási határidő előtt közvetlenül: „Nagyszerű hírem van, teljesen kész a cikk. Most már csak le kell írnom.” Na, ilyen cikkeket én is készítek, csak én már le sem írom őket.

Persze hiába is magyarázkodom, az egyik kollégám a napokban konkrétan „a gondnoknak” nevezett, amikor megmutattam neki, hogyan lehet a háttámlát rögzíteni az új irodai székeken, mások meg azt hiszik, hogy még fizetésemelést is tőlem kell kérniük. Valahol a kettő között lehet az igazi munkám.

Ezt a képet Huszti Pista fotóművész kollégám készítette az utolsó indexes napomon, amikor a naplementében azon tűnődtem, mit fogok csinálni a jövőben, azaz most, és még nem tudtam, hogy a Telexet.

És rátérve a lényegre: mi történt a héten?

A bőrünkön érezzük a drágulást

Sokkoló a friss inflációs adat: 6,5 százalékos volt a drágulás októberben. Az üzemanyagár-emelkedés volt a fő faktor, de azzal lehetett kalkulálni, meglepetést inkább a feldolgozott élelmiszerek, így például a tejtermékek, pékáruk, tészták áremelkedése, illetve a távolsági utazás drágulása okozott. A következő fél évet magas infláció és inflációs várakozás, valamint méretes jegybanki kamatemelések jellemezhetik.

Kósa Lajos elszólta magát a Pegasusról

Fordulópont a Pegasus-botrányban, hogy november 4-én délután a fideszes Kósa Lajos beismerte, Magyarország megvásárolta és használja is az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémszoftverét. Az EU-n belül eddig csak Magyarország esetében merült fel, hogy a kormánynak politikai okból kellemetlen célpontok ellen is bevetették a kiberfegyvert. A héten erről politikusokat kérdeztünk, és elértük Völner Pált is, akiről Varga Judit igazságügyi miniszter korábban azt állította, ő engedélyezi a titkos megfigyeléseket.

Lukasenko menekültekkel zsarolja az EU-t

A Belaruszt 27 éve irányító elnök, Alekszandr Lukasenko becslések szerint legalább 12 ezer embert engedett be főként Irak felől az országba turistaként, hogy aztán az EU schengeni határát jelentő lengyel és litván határszakaszra terelje őket. Hétfőn az ország északkeleti részében a határnál jelent meg nagyobb tömeg. Lukasenko azt szeretné elérni, hogy az EU vonja vissza a rezsimmel szemben életbe léptetett szankciókat, és fogadja el a tavalyi elnökválasztás eredményeit, amelyek alapján az elnök 80 százalék feletti eredménnyel nyert.

Hogy kerüljük el a klímakatasztrófát?

Közzétették a glasgow-i ENSZ COP26 klímakonferencián aláírandó megállapodás első tervezetét, amely arról szól, hogy az országok hogyan fogják csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátásukat annak érdekében, hogy elkerüljék a 1,5 Celsius-fok feletti hőmérséklet-emelkedést. A klímacsúcs első heti eredményeiről és megállapodásairól ebben a cikkben írtunk bővebben, a klímakonferencia céljáról pedig itt olvashat részletesebben. A Greenpeace a közzétett tervezetet elégtelennek minősítette, Greta Thunberg pedig annyit mondott, hogy ez a szokásos blabla kéthetes ünnepe.

Botrányt keltett Demeter Szilárd interjúja

Felkavarta az irodalmi közéletet Demeter Szilárd Telexnek adott interjúja. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója elmondta, pszichoszomatikus alapon gyűlöli a színházat, többségében zavarja a színészi játék a magyar filmekben, és retteg attól a világtól, amelyben a Mizu című számot heteroszexuális propaganda miatt fogják betiltani. Demeter szerint kevés a jó magyar író, és ha rajta állna, a magyar irodalom 80 százalékát kukázná. Szavai ellen magyar írók és költők mellett Fürjes Balázs államtitkár is tiltakozott. Ezekre reagálva Demeter vitairatot közölt, amelyben hosszabban is fejtegeti, mi a baja a kortárs magyar irodalommal.

A múlt hét legolvasottabb Telexcikke

A múlt hét legolvasottabb cikke egy olyan emberről szólt, aki 6,2 millió forintot keres azzal, hogy félévente kicserél egy villanykörtét.

A hét képe

A lengyel határőrség kedden lezárta a belarusz határt, és azóta senkit nem enged át. Rendkívül feszült a helyzet, több száz menekült táborozik sátrakban a lengyel határ belarusz oldalán, a lengyelországi Kuźnica közelében. A környéken már fagy van éjszakánként, segélyszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy a hidegnek máris vannak halálos áldozatai a menedékkérők között, ahol nagyon sok a kisgyerek.

Fotó: Reuters / MON / Handout / Lengyel Védelmi Minisztérium
Fotó: Reuters / MON / Handout / Lengyel Védelmi Minisztérium

Ha kíváncsi arra, hogy mutatkoznak be személyes mini-interjúkon keresztül a Telex kollégái, itt tud feliratkozni a Telex Neked hírlevélre!

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!