Kipróbáltuk az online szabadulószobát, ami a végén majdnem az őrületbe kergetett

A járvány miatti önkéntes/előírt elszigetelődés alatt az emberek kénytelenek voltak alkalmazkodni ahhoz, hogy sok olyan hobbijukat át kell gondolniuk egy időre, amit korábban teljesen hétköznapinak gondoltak.

Vannak azonban olyan hobbik, amelyeket elég nehéz otthonról végezni, ilyen például egy szabadulószoba. Ezek a csapatos nyomozós-fejtörős helyek az elmúlt években gombaként terjedtek a nagyvárosokban, egyre népszerűbbek lettek. A saját tapasztalatom alapján egész bizarr hatással vannak az emberekre: egy néhány fős társaság egy órán át kapkodva dobál jobbra-balra mindenféle, valószínűleg lomtalanitásokról összeszedett tárgyat és bútort, miközben idegesen hülyézik egymást, de ahogy sikerül idejében kitalálni az utolsó számkódot vagy megtalálni az x-edik kulcsot, valahogy kiderül, hogy az egésznek mégis csapaterősítő hatása volt.

Na, ez a lezárásokkal teljesen megszűnt: nemcsak a szabadulószobák zárták be a pinceajtajaikat, de emberekkel se feltétlenül volt ildomos találkozni, ha el lehetett kerülni. Otthon összerakni egy logikai feladványokkal teli szabadulószobát pedig nem tűnik kifejezetten könnyűnek. El is terjedtek az online társasjátékok, és hirtelen berobbant a köztudatba az Among Us. A szabadulószobákra vágyóknak is végül a videójáték-ipar hozta el a felszabadulást, méghozzá egy magyar csapat, a Solvenest.

Az Akasztott ember című játékuk hozza a jó szabadulószobák nyújtotta élményt, sőt, valójában még felül is emelkedik azon, hála az internetnek. A nagy hátránya a valós kijutóshelyekkel szemben viszont az, hogy bár vannak, akik monitor köré gyűlve játsszák, valójában hiányzik belőle a csapatos összedolgozás élménye.

A játék egyik érdekessége, hogy böngészőben lehet elérni, és nincs szükség hozzá a legújabb processzorra vagy videókártyára, kis túlzással még egy okostelefon is elég. A játékos egy magánnyomozó bőrébe bújik, akit felkeresnek egykori kollégái a rendőrségtől, hogy segítsen nekik megoldani az ügyet, mert csak ő elég profi hozzá. Ez az alapállapot nem kimondottan új vagy formabontó, gyakran láthattuk már krimikben a rendőrségből kiábrándult magánnyomozót, aki szuperhatékony a saját, esetenként törvényen kívüli eszközeivel.

A történet azzal kezdődik, hogy egy volt kollégánk ír egy emailt, hogy felakasztva találtak egy sztárügyvédet, aki gyakran védett bűnözőket. Ez a legelső fejezet, amit bárki ingyen kipróbálhat. Az első feladatunk, hogy a helyszíni jelentés és a helyszínelők fényképei alapján találjuk ki, mi az elhunyt pinkódja. Ha megugrottunk egy akadályt, akkor a játék karakterei értékelik a munkánkat: van két rendőrségi nyomozó, az elején gyakorlatilag a jó zsaru–rossz zsaru felosztásban, valamint időnként ír egy hadnagy, a rendőrfőkapitány, egy fehér kalapos hekker és egy blogger.

A fejlesztők a játék köré felhúztak egy internetes minivilágot, több weboldalt is készítettek, amelyek segítenek a nyomozásban – a hekker blogjából például megtudhatjuk, hogyan kell VPN-nel úgy tenni, mintha egy másik országban lennénk. A játék első kétharmada kifejezetten izgalmas volt, a nyomozás sem volt pofonegyszerű, jó kis kihívást jelentett. Ahogy haladunk előre a történetben, újabb és újabb gyilkosságokat kell felderítenünk – vagy megakadályoznunk –, amihez néha klasszikus kódtörő módszerekre van szükség, vagy épp fel kell törni valakinek az emailfiókját.

Nehéz spoiler nélkül beszélni a játékról, de az biztos, hogy új élmény volt. A történet, az emailek, a weboldalak és a hivatalos iratok többnyire valósághűek voltak, és volt, hogy egész feszült hangulatot keltett például a gyilkos weboldala. Néha előfordult, hogy egy-egy beérkező levél nem volt túl jól megírva, de ezt hamar elfeledteti az élmény, hogy nem egy kitalált világ kamuböngészőjében kutatok, hanem az igazi interneten. Olyan nyomozós eszközöket próbáltam ki a játék hatására, amikre korábban nem is nagyon gondoltam.

Nem minden szép és jó

Azonban ahogy írtam, ez gyakorlatilag csak a játék kétharmadáig, háromnegyedéig tartott. Mikor egy lehetséges gyilkosságot kell megállítanunk, először rá kell jönnünk, hogy ki, miért és kit is akar megölni. Az első kérdésre könnyen fény derül, a második kettő viszont gyakorlatilag lehetetlen volt. Itt spoiler következik, ha kíváncsi rá, kattintson a Mutasd-ra!

Egy másik hasonló probléma, hogy ahhoz, hogy kiderítsük, ki a kiszemelt áldozat, rá kell néznünk egy subredditre, azaz a Reddit egyik fórumára. A probléma csak az, hogy a Reddit letiltotta az oldalt, mert nem volt moderálva. Persze előfordulhat, hogy ez csak egy fejtörő volt, amin elhasaltam, de nagyon remélem, hogy nem.

A játék utolsó néhány állomása kicsit olyan érzést keltett, hogy csak azért nehéz, hogy nehéz legyen, klasszikus tű a szénakazalban szituáció. Ez a rész sem csak rossz, volt például néhány, egy chatszobához tartozó feladvány, ami jópofa volt, de például az utolsó kérdés hihetetlenül frusztráló volt. Nem az a fajta fejtörő volt, amit logikus gondolkodással, egy csipet kíváncsisággal és jó memóriával ki lehet találni, hanem a fejlesztők gyakorlatilag a játékos lába elé dobtak rengeteg oldal szöveget, majd magára hagyták. Szomorú, mert ezek között is volt néhány egészen izgalmas darab, mint például egy másik nyomozó útinaplója az őrület felé.

Ha nem kellett volna cikket írnom a játékról, akkor hiába merültem el órákon át egy izgalmas nyomozásban, nem fejeztem volna be, mert a lezárás nem ért annyit.

Bár ez talán csak arra a tévképzetre erősít rá, hogy sok újságíró egyszerűen nem tud játszani, szeretnék őszinte lenni: mivel nem illett volna még több munkaórát bénázásra pazarolnom, elhasználtam a fejezet összes segítségét, ami pontlevonással járt. Ezek végül egyáltalán nem segítettek semmit, mert mindent tudtam, csak azt nem, hogy jussak tovább. Az utolsó választ háromszor direkt elrontottam, hogy kiszabaduljak a rémálomból.

A másik gyenge pontjai az Akasztott embernek az élőszereplős videók voltak. Már maga a felmondott szöveg is egészen életszerűtlennek hatott, de az esetek 90 százalékában egyértelmű volt, hogy a színészek felolvassák a szöveget. Ez egy monológban nem gond, de amikor elvileg élő interjút vagy livestreamet néz az ember, akkor kifejezetten feltűnő – és zavaró. A legtöbb karakterrel nem volt gond, egy viszont az első pillanattól rendkívül ellenszenves volt: az újságíró, aki követi a munkánkat. Egyrészt már a blogjának jelmondata is bosszantó (Az igazság fényre derül – nem inkább az igazságra szokott fény derülni?), másrészt pont nem úgy viselkedik, mint egy igazi újságíró, hanem inkább olyan érzést keltett, mint a filmekben, sorozatban látható riporterek, akik csak egymást túlkiabálva kérdéseket üvöltöznek, de a válasz egyáltalán nem érdekli őket.

Még egy kis bosszúság: a játékos kap egy jegyzetfüzetet a fő kezelőfelületen, de ez nálam a játék második felében már egyáltalán nem működött. Valamit igazán elronthattam, mert a fő solvenestes könyvtárban már semmit nem tudok játszani: az első fejezetre rá sem tudok kattintani, a másodiknál viszont azt a hibaüzenetet kapom, hogy „Előbb le kell játszanod a korábbi epizódot!” Még jó, hogy csak az után jött ez elő, hogy végigvittem.

Ezeket a technikai/élőszereplős problémákat talán gond nélkül el tudnám felejteni, mert szerintem fontos figyelembe venni, hogy nem a Nintendo vagy az Ubisoft adta ki a játékot, hanem egy kis fejlesztőcsapat, és egyértelműen látszik, hogy szívüket-lelküket beletették. Az is a játék mellett szól, hogy nagyjából 4000 forintért, böngészőben játszható, ami azok számára is kényelmes lehet, akiket amúgy nem érdekelnek a videójátékok, de szeretnének kicsit sherlockholmeskodni.

Jönnek az ünnepek, el tudom képzelni, ahogy a nagy vacsora után a család egy laptop köré települ majd, hogy – igazi karácsonyi hangulatban – együtt oldjanak meg egy gyilkosságot.

Szerintem az első, ingyenes fejezetet mindenképp érdemes kipróbálni, mert abból nagyjából látszik, milyen a játék. Az első rész végétől nagyon sokáig csak javul, de a vége sajnos kiábrándító – én együttérzek mindenkivel, aki meginog az utolsó feladványnál, de addig valószínűleg élvezi majd a nyomozást.

(A játékhoz kaptunk hozzáférést a Solvenesttől, és egy MSI GS65 Stealth gamer laptopon teszteltük.)