2021. július 23. – 14:04
frissítve
„Lesz Kertem! 🌳” – ez a rövidke, de annál velősebb információ derült ki a Kertem nevű kocsma Facebook-posztjából:
A Kertem tavaly, nagyjából másfél éve zárt be, amikor nem kapott újra helyszínt az addigi területén, a Városligeten belül. A sörkertnek azelőtt, 2016-ban a Városliget átépítése miatt kellett költöznie eredeti helyéről, onnan, ahova a Magyar Zene Házát húzták fel. Az első költözés után az egykori Főkert telephely mellé táboroztak le, azonban itt már 2020-ban nem nyithattak ki, hiszen nem kaptak engedélyt.
A Kertem üzemeltetői már tavaly is arról beszéltek kollégánknak, hogy folytatni szeretnék, de úgy látják, erre csak a Városligeten kívül lesz esély, mert elfogytak már azok a beépíthető területek, ahol a Kertem újra kinyithatna.
Kerestük a Kertemet, akik azt mondták, egyelőre maradjon meglepetés az új helyszín: annyit viszont biztosan mondhatnak, hogy a pesti belvárostól nem lesz olyan messze. A nyitóbulit következő hét péntekre, július 30-ra tervezik.