Környezetvédelmi területeken forgatja új realityjét a TV2

2021. április 13. – 22:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Natura 2000-es védettségű természetvédelmi területeken forgatja nemsokára a TV2 az új kalandrealityjét – írja a Média1. A – valószínűleg – Totem címmel induló műsor ősszel kerül majd a képernyőkre, de már most építenek a forgatási helyszíneken.

Ahhoz, hogy ilyen környezetvédelmi területen forgassanak, kell egy kormányhivatali engedély, amit meg is kaptak. A dokumentum szerint dolgoznak majd a gyenesdiási bányánál, a darvastói bauxitbányánál és a Ság-hegynél.

Az engedély szerint a TV2 például kincskeresésre, táborozásra és egyéb közösségi eseményekre kért engedélyt. Ennek szigorú feltételei vannak: nem károsíthatják meg a terület élővilágát, sem a természetvédelmi értékeket. Csak a már meglévő erdészeti utakat használhatják, és nem használhatnak hangosító berendezést. Itt-ott még a kövek, sziklák pozícióját sem változtathatják meg.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!