Férjhez ment Karácsony Gergely egyik tanácsadójához Mihalik Enikő, és már gyereket is várnak

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Egy évvel ezelőtt, egy közös ismerős buliján ismerkedett meg egymással a békéscsabai születésű, modellkarriere miatt világszerte ismert Mihalik Enikő és Korányi Dávid, Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója, akkor indult el köztük valami. A járvány aztán berobbant, és New Yorkot lezárták, ők pedig beleugrottak a kapcsolatba: együtt töltötték a karantén időszakát, később pedig úgy gondolták, már minek is költöznének szét.

A korlátozások feloldása után Magyarországra utaztak, majd Budapesten béreltek lakást együtt – beszélt kapcsolatukról Mihalik Enikő a Nők Lapja eheti, szerdán megjelenő számában, amiből a Blikk írt összefoglalót. A 33 éves modell kezét 11 hónappal a megismerkedésük után kérte meg Korányi Dávid, azóta pedig már meg is tartottak a szűk körű Covid-esküvőt, amit majd egy nagyobb lagzi is követ később. A párt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere adta össze, pontosabban a beszédet ő mondta, ám a házasságot egy anyakönyvvezető hitelesítette.

A pár kapcsolata elég gyors ütemben fejlődik: már gyereket is várnak. Kislányuk lesz, és bár nem tervezték kifejezetten, nem is lepődtek meg a várandósságon.

Mihalik Enikő abban biztos, hogy a lányuk New Yorkban fog megszületni, és a következő három évet ott töltik majd, illetve ingáznak Budapest és Amerika között.

Csatlakozz a csoportunkhoz!