2021. január 30. – 10:13
frissítve
Bár már huszonöt évnél is több eltelt azóta, amióta 1995-ben az amerikai nézőknek levetítették a Jóbarátok második évadát, mégis most, épp a huszonötödik évforduló alkalmából beszélt arról a Hollywood Reporternek Kevin Bright, a sorozat egyik producere, hogy hogyan is sikerült leszerződtetniük a második évadhoz két epizód erejéig Julia Robertset, aki Susie Mosst, Chandler Bing korábbi iskolatársát alakította.
Bright úgy emlékszik, Perry kérte meg a színésznőt, hogy vegyen részt a sorozatban. „Erre visszaírta neki (Roberts), hogy ‘írj nekem egy tanulmányt a kvantumfizikáról, és akkor megteszem’. Úgy tudom, Matthew elment, megírta a tanulmányt és másnap elfaxolta neki” – nyilatkozta Bright.
A színésznő egyébként nagyon izgatott volt a közös munka miatt: Alexa Jung, forgatókönyvíró úgy emlékszik, hogy a faxolás nemcsak a tanulmányról szólt, Roberts nyíltan flörtölt Perryvel és később állítólag randiztak is.