Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Körülbelül tízéves koruk óta ismerik egymást Szegedről, ám ekkor még csak szimpatikusnak sem találták egymást – később azonban, 1977-ben úgy alakult, hogy közelebb került egymáshoz Kulka János és Lang Györgyi, a Pa-dö-dő énekesnője.
„És akkor születésnapom volt, 19 éves voltam, és akkor összejöttünk” – beszélt kapcsolatukról Till Attila TV2-n futó Propaganda című műsorának legutóbbi, decemberi adásában, amire szerdán figyelt fel a Blikk. Kérdésre Lang azt mondta, neki ez szerelem is volt, Kulka inkább barátságként tekintett vissza a kapcsolatra, ami az énekesnő szerint véd- és dacszövetség volt. Kulka és Lang együtt is éltek, a négy év egyetemi képzés után Pécsre is együtt költöztek, ott is együtt laktak.
A Kulka Jánosról készült portré itt érhető el, kb. 14:30-tól beszélnek a kapcsolatukról.
„Úgy éreztem, hogy a mi kapcsolatunk elképesztően csodálatos, mindjárt megkéri a kezemet. Este hazamentünk a színházból, majd azt mondta: »Ugye, már milyen rossz ez a kapcsolat? Én inkább elköltöznék.« Tehát ilyen jól éreztem” – beszélt aztán arról, hogyan ért véget a kapcsolatuk, ami után egy évig ki is volt borulva.
„Szörnyű volt az az egy év, terhes voltál”
– szólt bele Kulka, amikor pedig a műsorvezető rákérdezett, Lang megerősítette, hogy a színész volt a gyerek apja. Kulka a műsorban azt mondta, most már szégyelli magát a történtek miatt, nagyon önző volt, ám Lang szerint ezen már nincs mit szégyellni, kapcsolatuk barátivá vált később.
„Lenne egy kövér, szőrös, széles szemöldökű, undok kislányunk” – fűzte hozzá még az énekesnő, Kulka pedig azt is mondta, Lang Györgyi kétszer is terhes volt az 1980-as évek elején. Kulka János 2014-ben vállalta fel, hogy meleg.