Már dolgoznak a Deadpool 3. részén

2020. november 20. – 23:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Marvel stúdió és Ryan Reynolds is nekilátott a közös munkának a Deadpool harmadik része kapcsán, írja a Deadline.

Az új film, az előzőekhez hasonlóan R-besorolást kap, azaz rákerül a 18-as karika. A forgatókönyvet a Molyneux nővérek, Wendy és Lizzie írják majd: ők eddig főként a Bob burgerfalodája című felnőtt animációs filmsorozat íróiként voltak ismertek. A Deadline szerint a nővérek leszerződtetése jelenti az első lépést a készülő film munkálataiban.

Azt még egyelőre nem tudni, mikorra lesz kész a film. A lap szerint nem kizárt, hogy a második rész készítője, David Leitch rendezi a harmadik részt is, azonban mivel a forgatókönyvírók kiválasztásánál nem volt jelen, a Deadline azt írja, ez még korántsem dőlt el.

A Telex legfrissebb híreit ide kattintva olvashatja!

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!