Meghatározták a DNS-profilt, amivel azonosítani lehet a Hunyadiak maradványait

2021. február 6. – 18:40

Meghatározták a DNS-profilt, amivel azonosítani lehet a Hunyadiak maradványait
Horvátországban, a lepoglavai pálos kolostorba feltárt maradványokról készült felvételek – Forrás: Kásler Miklós / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Sikerült meghatározni azt a genetikai profilt, amivel a Hunyadiak bármelyik felmenőjét vagy leszármazottját azonosítani tudja a Magyarásgkutató Intézet, írja a szombati közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Kásler Miklós miniszter januárban jelentette be, hogy „össze lehet rakni Mátyás királyt”, a terv része pedig többek között, hogy a Hunyadiak genetikailag azonosított csontjait kiállítanák egy kiállítás keretében.

Ehhez a genetikai azonosításhoz kellett Horvátországban, Lepoglavában kibontani Corvin János, Hunyadi Mátyás törvénytelen gyermekének sírját, ahol János fia, Corvin Kristóf is nyugszik. Az intézet munkatársai mintát vettek ezekből a csontokból, és a közlemény szerint a két különböző mintából meghatározták az egyénekre jellemző Y-STR DNS profilt, ami az apa-fiú leszármazást bizonyítja.

Mátyás csontjainak összerakásával az a probléma, hogy pontosan nem tudjuk, hol is vannak. Ahogy egy korábbi cikkünkben írtuk, úgy tudjuk, hogy tizennégy másik magyar uralkodóhoz hasonlóan őt is a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikába temették, de a bazilikát a törökök idején többször is kifosztották, a maradványok sorsa pedig azóta is kérdéses. Ahhoz, hogy a szakértők megtalálják Mátyás csontjait, több ezer szétszórt csontmaradványt kellene elemezni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!