Hollandiába csak negatív PCR-teszttel lehet belépni keddtől

2020. december 24. – 06:50

Másolás

Vágólapra másolva

Hollandiába jövő keddtől csak negatív PCR-teszttel léphet be bárki, aki a koronavírus-járvány szempontjából veszélyes övezetből érkezik, de miután a hágai külügyminisztérium térképén szerdán minden ország ebbe a kategóriába tartozott, ezért egyelőre az egész világra kiterjed a korlátozás, írja az MTI.

Az intézkedés az Európai Unión kívüli államokra vonatkozóan már december 15-e óta érvényben van, de december 29-étől minden országra vonatkozik, bármilyen közlekedési eszközt vegyenek is igénybe az utasok.

Vasárnap Hollandia volt az első, amely nem engedett be a területére utasszállító repülőgépet az Egyesült Királyságból, mert Délkelet-Angliában a koronavírusnak egy új, a korábbi variánsoknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel.

Mark Rutte holland miniszterelnök december 14-én olyan új járványügyi intézkedéseket jelentett be, amelyeknek szigorához fogható nem volt a járvány kezdete óta az országban, és ezek egyelőre január 19-ig maradnak érvényben.

Közben Nagy-Britanniában a koronavírusnak egy még gyorsabban terjedő változatát találták meg. Dél-afrikai és brit virológusok szerint a dél-afrikai mutáns még annál a néhány napja dominánsá vált dél-angliai koronavírus-mutációnál is gyorsabban terjedhet, ami miatt az európai országok gyakorlatilag teljesen felfüggesztették a Nagy-Britanniába vezető légi és vasúti útvonalakat az elmúlt napokban.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!