A Wizz Air csak a kormányhivatal közbelépése után fizetett kártérítést egyik utasának, a többi károsult viszont még fut a pénze után
Még április 13-án törölte Antalyából Budapestre tartó járatát a Wizz Air, miután a repülőgép leszálláskor madárral ütközött, és mivel ez vis maior helyzetnek számított, a légitársaság nem fizetett kártérítést.
A 24.hu egyik olvasója szerint azonban más indokról tájékoztatták őket a helyszínen. Állítása szerint a landolást követően a repülőgép kötelező műszaki átvizsgálása megtörtént, és a szakemberek a gépet repülésre alkalmasnak minősítették. Megkezdték a beszállítást, az utasokat felengedtek a fedélzetre, majd a pilóta arról tájékoztatta az utasokat, hogy az induláshoz szükséges engedélyeztetéssel és papírmunkával gondok adódtak, így a török hatóságok nem adtak engedélyt a felszállásra. A várakozás miatt közben a személyzet repülési munkaideje is lejárt, amely a járat végleges törléséhez vezetett.
Az utas panaszát elutasította a Wizz Air, így a fővárosi kormányhivatalhoz fordult, amely hivatalos közigazgatási hatósági eljárást indított a légitársasággal szemben. Az eljárás után az utas végül megkapta a fejenként 400 eurós kártérítést.
Ezzel párhuzamosan létrejött egy közösség a járat károsultjaiból, amihez több mint harmincan csatlakoztak. A többiek panaszait azonban rendre visszautasította eddig a légitársaság.
A Wizz Air a 24.hu-nak azt írta, hogy felülvizsgálták az esetet, és megilleti az utasokat a 400 eurós kártérítés, és a kifizetések májusban megkezdődtek, és a panaszt benyújtó utasok csak technikai hiba miatt kaptak elutasító üzenetet.
Budapest Főváros Kormányhivatala lezárta az ügyet, mivel a panaszt benyújtó utas megkapta a kártérítést