Kamugyanús profilok tűntek fel a Momentum körül

2024. április 5. – 10:07

Másolás

Vágólapra másolva

Elszaporodtak a Facebookon az olyan gyanús kamuprofilok, amik jellemzően Momentum-rajongókat rejtenek, írja a 444. A lap szerint 2023 őszétől kezdett feltűnni a jelenség, mikor budapesti egyetemistáknak tűnő, azonos időben, és vélhetően mesterséges intelligenciával létrehozott profilok kezdtek terjedni a közösségimédia-platformon, és válogatás nélkül jelöltek be másokat. A profilokban közös volt, hogy politikai tartalmakat és döntően a Momentumhoz köthető posztokat osztottak meg.

A 444 az egyik példaként Kabai Noel profilját említi, aki első ránézésre megfelel egy létező ember kritériumainak, van barátnője és szeret fotózni, emellett a Momentumnál dolgozik, ennek megfelelően pedig legalább 15, a párthoz köthető oldalt is követ. A párt taglistáján azonban nem szerepel ilyen név, és ezt később a párt maga is megerősítette.

A lap munkatársa megkérdezett több egykori és jelenlegi momentumos vezetőt a profilokról, ők egybehangzóan azt állították, hogy a pártnak nincs köze a jelenséghez, és fogalmuk sincs, ki és milyen célból hozta létre őket, de biztosan nem „Momentumos trollfarm-kezdemény”-ről van szó. Hogy pontosan miről, azzal kapcsolatban a lap azt írta, az is elképzelhető, hogy egyetemi feladatról, közösségimédia-kísérletről vagy pártfanatikusok arc nélküli igeterjesztő projektjéről van szó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!