A világ vicce, hogy a fideszesek próbálják letolni magukról az MNB-ügyet, és Matolcsyékra kenni a választási buktát

Miközben a nyomozó hatóságok a választások után valamiért elkezdtek sürgölködni az MNB-botrány ügyében, varázslatos kísérlet zajlik a fideszes politikai- és médiavilágban: különféle szereplők a Matolcsy-körre próbálják rákenni az április 12-i buktát, miközben azon is ügyködnek, hogy eltávolítsák a jegybanki vagyon kirámolását a Fidesz magjától. Akik ezen munkálkodnak, azok jobb, ha már most tudatosítják: nem fog sikerülni.

A stratégia alkalmazása már a választás előtt megkezdődött, sokan, köztük a leköszönő miniszterelnök óvatos kritikákat fogalmazott meg az előző MNB-vezetés gazdálkodásával szemben („nem néz ki jól”), de mindig felhívták a figyelmet arra is, hogy a jegybank független intézmény, a sarkosabb megállapításokkal pedig meg kéne várni az éppen zajló hatósági nyomozások végét. Volt, aki ennél tovább ment, Kocsis Máté frakcióvezető konkrétan úgy fogalmazott egy kampányfórumán, hogy „ha igaz, amit az újságírók Matolcsy Ádámról mondanak, akkor börtönben van a helye”. Ezzel párhuzamosan azonban azt is sietett leszögezni, hogy az ügy szereplőinek semmi közük a Fideszhez, az ifjabb Matolcsy „nem jár a köreikbe” sem.

Ezen a ponton talán érdemes megjegyezni, hogy ha nem is mostanában, de a Matolcsy Ádám-féle kört igenis használta a fideszes hátország különféle gazdasági manőverekhez, egy időben ő volt például az Origo kiadójának tulajdonosa, és ott ült a cégben a teljes sleppje is, akik később mindenféle pozíciókat töltöttek be MNB-s vonalon. Arról, hogy az ifjabb Matolcsy origós jelenléte mennyire volt független a Fidesztől, elég annyi, hogy két éven belül tokkal-vonóval átadta az állítása szerint „élete munkájából” megszerzett bizniszt a kormánypárti médiát tömörítő KESMA-nak.

Kocsis az ifjabb Matolcsy háttere ellenére érezhető sértődöttséggel ecsetelte, hogy neki ilyen figurák miatt kell magyarázkodnia a kampányban, majd a brutális választási vereség után megint kifakadt. Matolcsy Ádámra azt írta, „különösen irritáló, és irgalmatlan károkat okozott a nemzeti oldal kormányzása idején”, illetve elismerte azt is, hogy „az államgépezet nagyot hibázott azzal, hogy máig nem lépett semmit”. (Ezen felül még azzal a bravúrral is megpróbálkozott, hogy valahogyan a Tisza Párthoz kösse Matolcsyékat, de erre talán szót sem érdemes vesztegetni.)

A Kocsis-féle vonalhoz több fideszes csatlakozott alacsonyabb szintekről. Bányai Gábor Bács-Kiskun vármegyei fideszes exképviselő, aki meglepetésre nagyon csúnyán elvesztette a körzetét, Matolcsyéknak köszönte meg az eredményt, de Ferencz Orsolya űrkutatásügyi miniszteri biztosnak is volt pár keresetlen szava rájuk. Az pedig már csak bónusz, hogy a mindig szervilis fideszes propagandavilágban tevékenykedő médiamunkások közül is egyre többen veszik a bátorságot, hogy börtönbüntetést vizionáljanak az ügyben, és hogy egy az egyben rátolják az elvesztett választás felelősségét az MNB-ügy szereplőire.

Úgy néz ki, a Fideszben és környékén nem teljesen érzik át, mennyire abszurdnak hat ez az egész bárki számára, aki az elmúlt évtizedben követte a magyar közéletet. Vagy akár csak az Állami Számvevőszék tavalyi, MNB-s jelentéseinek publikálásakor kapcsolódott rá a témára. Az MNB-botrány ugyanis messze nem az, amit ezek a mondások sugallnak, és amit az angolban a találó „bad apples” kifejezéssel szokás leírni. Eszerint a narratíva szerint a probléma nem rendszerszintű, hanem csak néhány rohadt alma található a kosárban, amiket kidobálva csupa gusztusos, ropogós gyümölcsünk marad.

Az MNB ügye viszont a valóságban egyáltalán nem ilyen, sőt, a kezdetektől tipikus példája annak, ahogyan az Orbán-kormányok alatt különféle kedvezményezett körök bántak az állami vagyonnal.

Logikájában nem, maximum a leplezetlenségben, pofátlanságban és a menet közben nyilvánosan feltárt részletek kiugró számában múlja felül a szokványos közpénzherdálásokat és -lopásokat. Aki tehát fideszesként most azzal próbál vigasztalódni, hogy Matolcsyék voltak a legfontosabb okai a választási vereségnek, az nyugodtan melléjük teheti magában a több tízmilliós ruhaszetteket, a jachtokat, vadászatokat, kastélyokat, elitklubokat is. Az átlagember szemében ugyanis mindez egykutya, és jól belegondolva még csak azt sem mondhatja senki, hogy alaptalanul látná így.

Az MNB ügyében a fideszesek még azzal sem védekezhetnek, hogy kormányon pusztán elfordították a fejüket a nyilvánvaló visszaéléssorozat láttán. Ennél jóval több történt. Először is a második Orbán-kormány alatt változtatták meg úgy a jegybanktörvényt, hogy 2012-től kezdve már nem az állam mint részvényes, hanem az MNB igazgatósága dönthetett az osztalékként kifizetett nyereség sorsáról – így kerülhetett egyáltalán gigantikus mennyiségű közpénz az MNB-alapítványokba, amiknek már a létrehozásakor rengeteg józan hang figyelmeztetett arra, hogy ez a struktúra simlis machinációk melegágya lehet.

A frissen jegybankelnökké vált Matolcsy, Orbán Viktor addigi gazdasági minisztere 2013-14-ben elvileg oktatási, kulturális célokra, a közgazdászképzés megújítására hozta létre az alapítványokat, majd ezekbe pakoltatta át az MNB akkoriban óriásira rúgó nyereségét, mintegy 260 milliárd forintot (ez mai értéken, kumulált inflációval számolva kb. 455 milliárd forint lenne, a teljes magyar államadósság után fizetett kamatköltség kijönne belőle vagy másfél hónapra). A nyereség forrása ráadásul adott egy plusz kellemetlen ízt a manővernek, mivel a pénz abból származott, hogy az MNB radikálisan leromlott forintárfolyam mellett váltotta át a devizatartalékát a devizahitelek forintosításakor. Ahogy annak sem volt jó optikája, hogy az alapítványok irányító és felügyelő szerveit Matolcsy régi bizalmasaival, munkatársaival, rokonaival és barátaival töltötték meg.

Ezt a csapatot pedig hamar zavarni kezdte a tevékenységét érintő fokozott médiaérdeklődés, és nem is kellett sokat várniuk, hogy a kormányzó párt a segítségükre siessen. A fideszes parlamenti többség konkrétan azzal próbálkozott be 2016-ban, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől, milyen célokra fordítják az ekkor már 267 milliárdnyi közpénzt az MNB alapítványai révén.

A nyilvánosság további kellemetlenkedésének elkerülése érdekében Bánki Erik fideszes képviselő (gyanús, hogy nem teljesen önálló ötlettől vezérelve) arról nyújtott be törvényjavaslatot, hogy a jövőben ne lehessen adatigénylésekkel megismerni a jegybanki alapítványok költéseit. Az elképzelés a kétharmaddal kormányzó Fideszen csont nélkül ment át, a parlamentben minden jogosan felvetődő aggály ellenére megszavazták az MNB-alapítványok titkolózását lehetővé tevő törvényjavaslatot, részükről teljesen rendben volt az az érvelés, hogy az MNB kiszervezett nyeresége „elvesztette közpénzjellegét”. Az óriási felháborodást kiváltó jogszabályt végül az Alkotmánybíróság kaszálta el, mire a Fidesz megrázta magát, és Kovács Zoltán legendás mondása révén elintézte annyival az egészet, hogy „de sikerült?”.

Mivel a Bánki-féle törvény végül fennakadt a fékek és ellensúlyok maradékán, a civil szféra átláthatósággal és korrupcióellenességgel foglalkozó része a független sajtóval karöltve elkezdhetett foglalkozni azzal, mik zajlanak az MNB alapítványainál. Ez éppen tíz éve történt, szép kerek szám, keletkezett is bőven anyag a tényfeltáró újságírók és civilek munkájának eredményeként. Az alaposan körüljárt ügyek mennyiségéről itt most csak annyit, hogy amikor tavaly az MNB-botrányt feldolgozó dokumentumfilmünkhöz gyűjtöttünk hátteret, csak a legfontosabb szálakat feltáró cikkek egymás alá másolt linkjei 7 oldalt tettek ki, és ez már egy alaposan szelektált verzió volt, hogy a készülő videó beleférjen a kb. egyórás játékidőbe.

A felhasznált cikkek mindegyike tényalapú, konkrét pénzmozgásokat, személyi összefonódásokat, céges machinációkat tárt fel az alapítványok és maga a jegybank környékén. Egyik általunk forrásként használt anyag sem lett utólag helyreigazítva, ami felveti azt a kérdést, hogy a fideszes politikusok vajon miről beszélnek, amikor újra és újra feltételes módban elmondják, mi van akkor, „ha igazak” azok, amiket a sajtó megírt. A hírek amúgy nagytotálból nézve általában ugyanazt a témakört érintették: azt, hogy az MNB és alapítványai körül sűrűsödnek a gyanús és egyre nagyobb összegeket érintő ügyletek. A szereplők elképesztő tempóban vásároltak ingatlanokat, műtárgyakat, cégeket, újítottak fel épületeket brutális összegekért haveri vállalkozásokat megbízva, egyre bonyolultabb céghálókat kiépítve, később már – egy közvagyont kezelő intézménytől teljesen nonszensz módon – magántőkealapokat is bevonva a buliba.

Fontos látni, hogy bár a machinációk egyre durvábbak lettek az idő múlásával, azok logikája mindvégig ugyanaz maradt: már 2014-ben az összes fontos pozícióban Matolcsy-féle rokonok, barátok és politikai szövetségesek ültek, akik amellett, hogy milliós béreket vettek fel az utólag egyértelműen kártékonyként értékelhető munkájuk után, nagyon lazán meghozták az összes olyan döntést, ami kizárólag a volt jegybankelnök személyes nünükéi vagy éppen a belső Matolcsy-kör (egy idő után főként Ádám és barátai) gazdagodása miatt volt fontos.

A kontinuitást és az elképesztő összefonódásokat szépen megjelenítette személyében Csizmadia Norbert, Matolcsy György egykori NGM-es beosztottja és feltétlen híve. Ő már a kezdeti időkben ott ült az egyik alapítvány kuratóriumában, majd az összevonás után megmaradt a PADME-nál, sőt, utóbb a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítványnál (NJEA) is beült ugyanebbe a testületbe. Miközben éppen mindkét sapkát viselte, valahogy sikerült átnyomni az NJEA fogalmatlan és/vagy ignoráns többi kurátorán – beleértve a veterán fideszes képviselő Lezsák Sándort –, hogy az NJEA adjon kölcsön 127,5 milliárd forint, az államtól konkrét célokra kapott pénzt az MNB-alapítvány vagyonkezelőjének. A többi már történelem, a pénz nagy részét viszont nem sikerült visszaszerezni.

Az alapítványok és a MNB tájékán tehát az összeférhetetlenségen, szakmaiatlanságon, önérdekkövetésen, az állam gátlástalan megkopasztásán alapuló működés nem a kivétel volt, hanem lényegében a főszabály, méghozzá a kezdetektől. Minderről alapos cikkek százai tanúskodtak folyamatosan 2014 és 2025, az MNB-botrány tényleges kirobbanása és az ÁSZ által tett feljelentések között.

Mit csinált eközben az állam többi része, mondjuk a nyomozó hatóságok vagy a kormány és az alárendelt szervek? Semmit az égvilágon.

Az Állami Számvevőszék 2018-ban egyszer elvileg megvizsgálta az alapítványokat, de nem talált semmi kirívót, amin a témát követő újságírók már akkor is felvonták a szemöldöküket. Az tény, hogy az összegeket tekintve igazán csak ezután durvultak el a dolgok, de mivel mindezt folyamatosan dokumentálta a független sajtó, valakinek csak feltűnhetett volna a kormányban vagy a Fideszben, hogy valami itt nincs rendben, és megpróbálhattak volna jogállami vagy akár informális eszközök segítségével fellépni a közpénzherdálás ellen.

Utólag persze könnyű a jegybanki függetlenségre mutogatni, ahogy azt Orbán Viktor rendszeresen meg is teszi a megszólalásaiban, de hitelesnek nehéz elfogadni ezt a magyarázatot a teljes államapparátus félrenézésére. Hogy mást ne mondjunk, az Állami Számvevőszék vezetését az Országgyűlés választja, így volt ez az előző elnök Domokos Lászlóval is, aki valahogy nem iparkodott beleásni magát az MNB körüli ügyekbe. De elvileg attól sem tartotta vissza senki a jogszabályokkal állandóan bűvészkedő, személyre szabott törvényeiről híres fideszes többséget, hogy ha problémákat lát, eszeljen ki valamit, amivel rábírható valamelyik állami szerv, akár maga az ÁSZ az MNB és alapítványai rendszeresebb vizsgálatára. Az előző kétharmad birtokosai a közvélemény szemében hiába próbálják letolni magukról a formális felelősséget, korábbi pozíciójuk miatt ez eleve esélytelen próbálkozás.

De ha egy pillanatra eltekintünk a formális, jogi és jogállami lehetőségektől (és miért ne tehetnénk a fideszes kormányzás gyakorlataiból kiindulva), az is egy lehetőség lett volna, hogy az országot 16 éven át nagyjából korlátlan hatalommal vezető Orbán megpróbáljon személyesen hatni egykori harcostársára, Matolcsy Györgyre, hogy ezt be kéne fejezni. Még csak nyomokban sem volt látható, hallható ilyen szándék a Fidesz és képviselői részéről, sőt, a párt a temérdek bizonyíték ellenére folyamatosan bagatellizálta az ügyet, amíg csak lehetett. Pedig – mint azt az ÁSZ 2025-ben végül csak elkészült jelentései mutatják – igenis megalapozottak és használhatóak voltak az MNB-ről született újságcikkek, maguk a számvevők is jelentős részben ezekből dolgoztak.

Van néhány fontos dolog, ami talán soha nem fog a maga teljességében feltárulni az MNB-botrányok hátteréről, pedig nagyon érdekes lenne megtudni róluk az igazságot. Az egyik ilyen a Fidesz felső vezetésének tényleges ismeretei 2025 tavasza előtt arról, mi folyik az MNB-nél, ahol a leginkább jóindulatú értékelés szerint is semmivé vált a teljes alapítói vagyon. A Fidesz utólag eszkábált, zavaros kármentő kommunikációjából (ami nagyjából így foglalható össze: „Matolcsyéknak valószínűleg börtönben a helyük, de igazából nem közénk tartoznak, valahogy mégis rajtuk ment el a választás”) sok minden nem derül ki azon túl, hogy azt talán elhihetjük: minimum a második vonalban voltak olyanok, akiket már menet közben is őszintén zavartak a történtek. Arról viszont nincs információ, hogy ők jelezték-e ezt felfelé, csak nem foglalkozott velük senki, vagy az érett NER-ben már nem is volt elérhető távolságban számukra Orbán Viktor.

Ahogy arról sincs, hogy a leköszönő miniszterelnök magától, illetve a közvetlen politikai környezete révén mennyire volt jól informált a témában – azt viszont talán így is kijelenthetjük, hogy egyik kínálkozó opcióra sincs mentsége egy kormányfőnek.

Az egyik lehetőség ugyanis az, hogy egyáltalán nem követte a sajtóban alaposan megírt cikkeket az ország fontos ügyeiről, a másik pedig az, hogy bár követte őket, nem érdekelték mindaddig, amíg valami közvetlenül nem veszélyeztette a hatalmát.

Az sem kizárt hogy Matolcsy tudta úgy keretezni a történéseket, hogy a Fidesz csúcsán is elhitték, itt is csak a más területeken jóváhagyott lopás zajlik, ahol a főszabály nagyjából annyi volt: szabad saját zsebre dolgozni, de azért a fő feladat közben legyen elvégezve. Tehát ha mondjuk utat építünk, akkor az lehet 30 százalékkal drágább a piaci árnál, de a végén készüljön el a projekt. Matolcsyéknál ez a minimumfeltétel (ebben az esetben: az alapítványi vagyon megőrzése, gyarapítása) nem teljesült, hiszen több százmilliárdos vagyonvesztés lett a kavarás vége, de nem kizárt, hogy Orbán közben tényleg nem tudta, milyen vészes a helyzet.

Ugyanígy kérdés az is, hogy ha a félrenézés működött egy évtizeden át, miért hagyták végül mégis a számvevőszéknek, hogy részletes és igen kellemetlen anyagokat készítsen alig egy évvel a választás előtt. Egyes értesülések ezt Varga Mihályhoz kötik, az új jegybankelnök állítólag tiszta lapot akart a kezdéshez, de nehéz elképzelni, hogy kizárólag az ő személyes igényei miatt ekkora vödör mocskot hajlandó lett volna magára rántani a Fidesz. Talán a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva azt gondolták, hogy egyrészt le tudják tolni magukról a botrányt a jegybanki függetlenséggel takarózva, másrészt a magyarokat úgysem érinti meg annyira a korrupció. Csak azt nem vették számításba, hogy Matolcsyékat mindenki alappal köti a Fideszhez, 3 év gazdasági stagnálás után pedig változhatott a közhangulat az állam kifosztásából finanszírozott luxizással kapcsolatban.

Az sem teljesen érthető, hogy ha már eljutottak az ÁSZ-jelentések szükségességéig és a feljelentésekig, miért gondolták jó stratégiának a következő egy évben altatni az ügyet, ezzel még jobban felbosszantva a választópolgárokat. Világos, hogy egyetlen kormányzó pártnak sem érdeke, hogy a köreikhez köthető korrupciós ügyek büntetőeljárásaitól legyen hangos a sajtó kampányidőszakban. De legyünk őszinték, az sem sokkal jobb, ha mindenki arról beszél, hogy a rendőrség látványosan nem hajlandó nyomozni, miközben Matolcsy Ádám konténerben szállítja a szajrét Dubajba. Néhány lépésnyi távolságból nézve persze az is lehet, hogy nincs itt semmi komolyabb agyalgatás a háttérben, és az MNB-ügy kezelése is csak egy újabb elem a Fidesz benézéseinek sorában, amik a párt egész elmúlt évét jellemezték.

Ha a múltbeli fideszes motivációkat illetően nem is számíthatunk sokkal tisztább képre, arra legalább nyílt némi remény a kormányváltással, hogy magát az ügyet részletesen feltárják majd a nyomozó hatóságok. Ennek jelei már most mutatkoznak, első körben az ügyészség magához vonta mind az MNB-alapítványok, mind a kecskeméti szál ügyében indított nyomozást, miután a rendőrség az utóbbiban egy év alatt még egy kihallgatásig sem jutott el. Érdekes húzás ez azok után, hogy nemrég a fideszes propagandasajtónak még azzal indokolta a nyomozás elhúzódását a Polt Pétert váltó legfőbb ügyész, Nagy Gábor Bálint, hogy 182 gigabájt adatot foglaltak le, és az bizony sok. Hirtelen iparkodás ide vagy oda, arról nem lennénk meggyőződve, hogy ezzel az – egyébként eléggé önleleplező mozzanattal – sikerül majd meggyőzni a kétharmados többséget szerzett Tiszát arról, hogy tartsák meg az ügyészség jelenlegi vezetését, hiszen nézzék csak, mennyire szakmai alapon és politikától függetlenül végzik a munkájukat.