Jerusalem Post: Az iráni légierő eszközeire csaptak le a drónok, de a szomszédos nukleáris telephelyet is célozhatták volna

2024. április 19. – 13:00

Másolás

Vágólapra másolva

A pénteki dróntámadás az iráni légierő iszfaháni eszközeit érte, amelyek épp egy nukleáris létesítményének szomszédságában vannak – írta meg névtelen forrásokra hivatkozva a Jerusalem Post.

„Úgy döntöttünk, hogy ezúttal nem a nukleáris létesítményeiteket támadjuk, de ennél rosszabbat is csinálhattunk volna” – mondták a források a Postnak. A lap szerint a támadás egy üzenet volt Iránnak, hogy világos legyen, mennyire sebezhetőek a nukleáris telephelyei.

Az izraeli lap szerint az akcióban repülőgépekről indított nagy hatótávolságú rakétákat is használtak, hogy elkerüljék Teherán radarérzékelő képességét.

Ha igaz, amit a JP forrásai állítanak, az szembe megy Irán állításaival, miszerint nem volt becsapódás, csak a helyi légierő drónokat célzó csapásai miatt hallatszottak robbanások a városban.

A támadás részletei még homályosak. Izrael nem adott ki hivatalos nyilatkozatot arról, hogy felelős lenne a támadásért, Irán pedig még nem nevezett meg senkit. Az sem bizonyított, hogy pontosan milyen eszközökkel végezték az akciót. Az irániak három drónról írtak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!