Karsai László: Sztálin, Hitler, Putyin és a történelmi tények

Ungváry Krisztián alapos elemzésnek vetette alá a tömeggyilkoságokra, háborús- és népellenes bűnök sorozatára parancsokat adó Vlagyimir Putyin orosz elnök 2023. február 21-én elmondott beszédét. Sajnálom, hogy cikkében több tárgyi tévedés is van, és nagyon fontos történelmi tényeket nem említett meg.

Kár volt kihagyni Lengyelország 1772-1795 között három felosztásából a harmadik „osztozkodót”, a Porosz Királyságot. Putyin téved, nem a „Nyugat” juttatta hatalomra Hitlert, de Ungvárynak nincs igaza, amikor azt állítja, hogy főleg és elsősorban a Német Kommunista Párt szociáldemokraták ellen viselt hadjárata destabilizálta a weimári Németországot, és ez vezetett Hitler hatalomra jutásához. Sztálin és utasítására a Kommunista Internacionálé egész szervezete már a Nagy Gazdasági Világválság kitörése előtt úgy vélte, azt akarta hinni, hogy küszöbön áll az új, hatalmas kommunista forradalom.

A kommunista propagandisták 1928-tól egészen 1933-ig a „szovjetek Németországáról” harsogtak, viszont harcoltak is a német kommunisták a nácik ellen. 1932-ben, amikor polgárháborús helyzet volt Németországban az SA és a kommunisták között mindennaposak voltak a fegyveres összecsapások, az antikommunista erőszak sok náci szimpatizáns számára vonzó volt. Nem az NSDAP és a Német KP valamiféle vörös/barna népszavazása döntötte meg a baloldal fellegvárában, Poroszországban a szociáldemokraták vezette kormányt. Ez a konzervatív, antimarxista, nacionalista jobboldali erőknek volt „köszönhető”, a von Papen vezette kormány nevezett ki Poroszország élére birodalmi biztost.

Volt összefogás a nácik és a kommunisták között, de ez nem valamiféle népszavazáson történt, hanem a Reichstagban, 1932. szeptember 12-én, amikor két kisebb párt kivételével valamennyi jobboldali, konzervatív, antimarxista, nacionalista stb. párt, még a katolikus Centrum Párt és a szociáldemokraták is a kommunisták javaslatát szavazták meg egy lényegtelennek tűnő napirendi kérdésben. Ez végül a parlament feloszlatásához és új választások kiírásához vezetett. Hitler soha nem jutott volna hatalomra, ha az antimarxista, konzervatív, jobboldali konzervatív erők egységesek, nem hiszik azt, hogy ha „csak” egy koalíciós kormány élére nevezik ki Hitlert, akkor majd a „Führert” irányítani, befolyásolni, mérsékelni tudják.

Túlságosan nagyot „ugrott” Ungváry 1933. január 30., Hitler kancellári kinevezése és Sztálin 1939. március 10-i beszéde között. A „Nyugat”, és Putyin erre emlékezhetett, de rosszul, valóban megpróbált kiegyezni Hitlerrel. Egészen 1939 tavaszáig mindent eltűrtek, megpróbálták hatalmas területi engedményekkel is megbékíteni a Führert. Eltűrték a német hadsereg újrafelfegyverzését.

Nagy Britannia 1935-ben külön flottaegyezménnyel adta áldását a versaillesi béke durva megsértésére. Szavuk sem volt Londonban és Párizsban akkor, amikor a Wehrmacht bevonult a demilitarizált Rajna-vidékre, és csöndben maradtak, amikor 1938 márciusában az osztrákok millióinak hatalmas lelkesedése közepette Hitler Németországhoz csatolta Ausztriát. 1938 őszén Daladier és Chamberlain tálcán nyújtotta át Hitlernek a zömmel németek lakta Szudéta-vidéket, kiszolgáltatva ezzel Kelet-Európa egyetlen valóban demokratikus államát, Csehszlovákiát a náci agresszornak.

Moszkvában erről a totális kudarchoz, a II. világháborúhoz vezető „megbékítési” politikáról azt gondolták, hogy igazi célja a náci Németország és a Szovjetunió közötti háború kiprovokálása. Ez nem volt igaz, az Antant-hatalmak közvéleménye rettegett egy újabb háborútól, iszonyú volt a félelem Európa-szerte a légitámadásoktól, bombázásoktól.

Ahogy azt később Bibó István találóan megfogalmazta: demokratikus államokat nem lehet háborúba vinni megfelelő morális indok, értelmes, racionális politikai célok nélkül.

A politikai elit zöme Párizsban és Londonban is tisztában volt azzal, hogy az 1919-1921-es Párizs-környéki békerendszer igazságtalan, ostoba és végtelenül kártékony volt. Milyen alapon tiltakoztak volna például az Anschluss ellen, amikor a németek és az osztrákok túlnyomó többsége ezt akarta? Tudták, hogy a Szudéta-vidék elcsatolása Ausztriától éppen olyan igazságtalan és védhetetlen volt, mint például a zömmel magyarlakta területek elszakítása Magyarországtól. 1939 tavaszáig-nyaráig Sztálin komolyan szövetséget akart kötni Angliával és Franciaországgal a náci Németország ellen. Amikor viszont a lengyelek közölték, hogy egy német támadás esetén nem engedik át területükön a Vörös Hadsereget, mert hogy (francia és angol segítséggel vagy anélkül) majd legyőzik ők a nácikat, Sztálin döntött: inkább lesz a náci agresszor cinkosa, mintsem áldozata. Lengyelországot 1939. szeptember 1-jén a Wehrmacht, szeptember 17- én a Vörös Hadsereg támadta meg (támadta hátba).

Az ország negyedik felosztása az Ungváry Krisztián által most nem említett német-szovjet barátsági és határegyezménnyel (1939. szeptember 28.) következett be. Ha valamiről ma Putyin nem akar hallani, akkor az az 1939-1941 közötti szoros, megbonthatatlan(nak tűnő) és főleg a nácik számára nagyon gyümölcsöző náci-szovjet barátság, szövetség volt. Sztálin megkapta (megszállhatta) a Balti Államokat, elfoglalhatta Észak-Bukovinát és Belorussziát, és Kelet-Lengyelország jelentős részét. Gabonával, kőolajjal, és a német hadiipar számára nélkülözhetetlen stratégiai nyersanyagok tömegével fizetett. Ma Putyin az ukrán nép létének tagadásával (szerinte nincsenek is ukránok, ők a nagy orosz nemzet részei) és vezetőik, köztük a zsidó Volodimir Zelenszkij leneonácizásával, és a II. világháborús példák ismételgetésével ugyancsak valamiféle morális alapot, legitimációt próbál adni rablóháborújának. A történelem Putyin számára, ezt is jól látja Ungváry Krisztián, napi cselekedeteit alátámasztó, bűneit legitimáló példatár.

Tévedéseit, hazugságait és szándékos történelemhamisításait viszont csak tárgyi tévedésektől és elhallgatásoktól mentes írásokkal lehet leleplezni.