A Fudan-ügy pontosan leírja, milyen Kína gazdasági térhódítása az autoriter államokban

2021. június 09. – 10:24

frissítve

A Fudan-ügy pontosan leírja, milyen Kína gazdasági térhódítása az autoriter államokban
Orbán Viktor, Hszi Csin-ping kínai államfő és felesége az Egy út, egy övezet kezdeményezés második nemzetközi fórumának gálavacsorájára előtt Pekingben 2019. április 26-án – Fotó: Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki sajtóiroda / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A One Road – One Belt (egy út – egy övezet) kínai geopolitikai kezdeményezés nem váltotta be a hozzá fűzött kínai reményeket, inkább csak néhány autoriter államban lehetett azt eladni, hogy a helyi kormányzat fizessen azért, hogy kínai cégek kínai haszonra építsenek utat, kikötőt, vasutat, egyetemet. A Fudan Egyetem itthon is felerősítette a kételyeket.

A hírekben minden nap szembesülhetünk azzal, hogy rendkívül erős harc zajlik a világban a gazdasági, a katonai, de akár a kulturális vagy vallási befolyásért. Folyamatosan látjuk az amerikai–kínai háborút (technológiában, szabadalomvédelemben, vámokban, kereskedelemben), de gyakoriak a nyugat-európai vagy amerikai konfliktusok is például Oroszországgal (szankciók, energetikai csaták, hekkelések, olykor még novicsok idegméreg is előkerül). Európai vagy legalábbis Európa nyugati fele is olykor bekapcsolódik az amerikaiak diktálta Kína elleni lépésekhez is.

Van azonban a világnak egy csomó bizonytalan régiója, Afrika, Közel-Kelet, Dél-Amerika, illetve a közelünkben a Nyugat-Balkán és akár a mi térségünk, vagyis Kelet-Európa is, ahol a csata nem dőlt el. Ezek olyan helyek, ahol egyszerre bukkan fel a sokféle hatalom gazdasági érdekérvényesítő ereje, nálunk is sok a nyugati működő tőke, de itt van az orosz gáz és a nukleáris technológia, a kínai források és projektek. A csatának olykor része az is, hogy ki szállítson vakcinát vagy fegyvert, és visszatérő témát jelentenek a nagy infrastrukturális beruházások projektgazdái vagy az ehhez nyújtott hitelek.

Mielőtt rátérnénk konkrétan az ügyekre, érdemes abba is belegondolni, hogy mikor tudja egy korrupt hivatalnok vagy egy saját zsebre dolgozó politikus a legnagyobb egyéni hasznot, járadékot levadászni?

Természetesen akkor, ha rövid ideig tartó regnálása (például egy parlamenti ciklus) alatt a legnagyobb előnyt biztosítja annak, akinek kedvezni akar. Egy gazdasági miniszter csak ideiglenesen vezetheti az adott ország gazdaságát, de nagyon hosszú távú döntéseket is hozhat atomerőműről, 15 évig tartó gázszállításról vagy egy 20 éves infrastrukturális hitelről. A gazdaság irányításához óhatatlanul kellenek hosszabb kihatású szerződések is, de ha ezek nagyon nem a társadalom érdekeit szolgálják, akkor hatványozottan károsak.

Kína válaszúton

A Fudan Egyetem ügye immár Magyarországon is erősebben ráirányította a figyelmet arra a jelenségre, hogy bizonyos politikai rezsimek érthetetlen(nek tűnő) szerződésekkel adósodnak el hosszú távra Kínának, engedik át kikötőiket beláthatatlanul hosszú időszakra Pekingnek, esetleg kifejezetten előnytelen szerződésekkel bíznak meg kínai gyártókat, hogy olyan beruházásokat valósítsanak meg, amelyek a kínai selyemút szempontjából vagy a kínai kulturális térhódítás miatt fontos. Jobb esetben utak, hidak épülnek ezekből, rosszabb esetben szennyező gyárak, szenes erőművek, értelmetlen kapacitások.

A Nyugatnak megvoltak már a maga nagy ügyei, emlékezhetünk több kínai cég szankcionálására, elűzésére, itthon meglepő módon a Budapest–Belgrád vasút még nem, de a Fudan Egyetem mintha jobban felrázta volna a közvéleményt.

Többen ráeszméltek, hogy mi is úgy járhatunk, mint Montenegró, ami egy vicik-vacak 40 kilométeres autópálya-szakasz miatt teljesen kiszolgáltatta magát Kínának. Erről itt olvasható a cikkünk.

A Fudan mellett érvelő kormányzati politikusok érvelései is botladoznak, alighanem sokan érzik, vagy a mérések is azt mutatják, hogy egy nagyon nehezen megmagyarázható ügyet kell képviselniük a társadalom előtt, ahol mintha inkább az „utánam az özönvíz” hangulat érvényesülne, és nem a magyarok megnyerése 2022-re.

Kinek jó ez az egész?

A Fudan Egyetem és a Budapest–Belgrád, de akár korábban a letelepedési kötvények ügye is olyan eset volt, ahol Kína és a kínai résztvevők (építők, projektgazdák, közvetítők) biztosan gazdagodnak, illetve pár magyar is, szigorúan a vezető elit közelében (legyenek azok Mészáros Lőrinc vasútépítő érdekeltségei vagy a NER-közeli letelepedési ügynökök), a magyar társadalom pedig értelmetlenül eladósodik, és hosszú távon köhögi majd a feleslegesen felhalmozott tartozást.

Hiszen mindenki felteheti a kérdést, hogy jól jár-e a magyar állam (ha ezt a kifejezést nem a működtető elitnek, hanem valóban az adófizetők összességének tekintjük), vagy jól jár-e az egyes magyar állampolgár, ha lesz itt egy kínai egyetem, ha a ki nem használt belgrádi vasútvonal gyorsabb lesz, ha pár kínai ember magyar letelepedést kap?

Szijjártó Péter és Hszü Sao-si, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) elnöke aláírja a kormányközi szerződést a Budapest–Belgrád vasútvonal felújításáról Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Li Ko-csiang kínai és Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök jelenlétében Szucsouban 2015. november 24-én – Fotó: Kao Csie / Hszinhua / MTI

Nem jár jól, vagy csak egészen minimálisan, de a negatív következményeket, a jövőbeli kötelezettségeket közösen nyögjük majd.

Mit kínál Kína?

Érdemes megfigyelni napjaink Kínáját. Ennek az országnak van egy megkérdőjelezhetetlen, hatalmas sikersztorija, ami arról szól, hogy egy nagyon szegény állam soha nem látott gyorsasággal meggazdagodott, és a világ két legnagyobb gazdasági hatalma közé emelkedett. Mire elég ez a siker, mire ad felhatalmazást?

Sokáig úgy tűnt, hogy Kína ezt a modellt fel tudja kínálni másoknak is Délkelet-Ázsiában vagy Afrikában, de aztán mindenhol kiderült, hogy az egy út – egy övezet, a modern kori selyemút-programok csak Kínáról szólnak, csak neki hoznak hasznot, nem emelnek fel senkit, Kínának segítenek földet, élelmiszert, nyersanyagot, logisztikai útvonalat, szabadalmakat, technológiákat szerezni, de másoknak aligha.

Emiatt Kína mindenhonnan kritikákat kapott, a későn eszmélő Egyesült Államok és Nyugat-Európa összefogott ellene, de erős társadalmi ellenállás bontakozott ki Ausztráliában, Afrikában, a környezetünkben például Csehországban is.

Cserébe Kína nagyon „bekeményített”, arrogánssá vált, turbófokozatra kapcsolt, türelmetlen, nacionalista jellegű politikát képvisel (az ismert témák, Tajvan, Tibet, Hongkong) mellett immár a kritikusaival szemben is.

Lassulás

Kínában sok belső probléma is van mostanában. Hszi Csin-ping, a rendkívül erős kínai államfő pontosan érzi ezt, leszámolt belső ellenfeleivel, a társadalmat is nagyon keményen fogja, és bár alighanem tudja, hogy már nem működik a kínai gazdaság sikerreceptje – a tanulás, a világ gyártóközpontja szerep, a sok hitelből megvalósított kapacitásbővítés –, amint egy kicsit csökkenne a növekedési ütem, megint túlhevített élénkítésbe kezd.

És mint annyian, ha a belpolitikában bizonytalanok, ő is örömmel talál külső ellenségeket, mint ahogy George W. Bush, aki hanyatló népszerűségét az Afganisztánban folytatott hadműveletekkel, Vlagyimir Putyin a Krím elfoglalásával, esetleg Orbán Viktor a Soros György, a Brüsszel és a menekültek ellen vívott verbális háborújával ellensúlyozza. Kínának adja magát a külső ellenség, az Egyesült Államok és Nyugat-Európa,

Kína vezetői pedig valahogy így gondolkodnak az USA és az EU vezető politikusairól:

„Ezek nem tisztelnek minket, állandóan beavatkoznak a belügyeinkbe, ok nélkül vívnak kereskedelmi háborút ellenünk, pedig velünk minden rendben van, legfeljebb rosszul kommunikálunk.”

Peking legalább nem Washington

Kína tehát senkinek nem jelentett felemelkedést, így mára az üzenete, az ígérete annyira silányult, hogy mi szemben állunk a nagyképű, magát demokratikusnak valló, mindenkit kioktató nyugati világgal, vagyis

világ illiberálisai, egyesüljetek velem!

Kína az illiberálisoknak, az antidemokratikusoknak jó partner, soha nem fogja megkérdezni, hogy miért ez a cég legyen a partnerem, miért nem egy jobb, miért ugrik a 400 milliárdos projekt 500 milliárdig?

Orbán Viktor miniszterelnök találkozója Csen Sze-csinggel, a Bank of China elnökével Sanghajban 2018. november 6-án – Fotó: Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Csak annyit kér, hogy

kössünk egy jó hitelszerződést, én találjam meg a számításomat, hogy ennek örve alatt te mit csinálsz, kedves politikai vezető barátom, az már a te dolgod, mi ugyanis nem szoktunk beleavatkozni mások belügyeibe.

Márpedig, ha valaki ma ellenpontot keres Washingtonnak, ha be akar szólni a Nyugatnak, akkor továbbra is szövetkezhet Kínával, mint Aleksandar Vučić Szerbiája, a Milo Đukanović meghatározta Montenegró, vagy Orbán Viktor Magyarországa.

Nehezen csomagolható üzenet

A magyar politikusok nagyon szeretik Kínát, állandóan odautaznak, sokra nem kötelező, semmitmondó együttműködési megállapodásokat írnak alá, mindenkinek vannak már jó szlogenjei a keleti nyitásról, a friss keleti szélről, a lehetőségekről, a tudásalapú gazdaságról. Vagyis valamiről, ami megmagyarázhatja, hogy a hagyományos partnereinket miért ekézzük, és miért fordulunk autoriter rezsimek felé (Azerbajdzsán, Oroszország, Kína, Törökország).

A szomorú az, hogy ennek a kínos értékválasztásnak még annyi magyarázata sincsen, hogy mi ezzel jól járunk. Olyan balatoni büfét üzemeltetünk, ahol a lángos mellé még készpénzt is csomagolunk.

Nagyon kevés a valódi üzleti kapcsolat (mint a BorsodChem vagy a kínai városokban bevezetett magyar parkolás), ami pedig készül, az szinte mindig kínai érdekeket követ, a vasút is, a Fudan is. Ez még akkor is igaz, ha ügyes kommunikációs trükkel meg lehet fordítani a témát úgy, hogy az oltásellenes ellenzék immár a világszínvonalú felsőoktatás, a fejlett logisztika ellensége is.

A magyar politikusok nagyon szeretik Kínát, ahogy a szerb, montenegrói vagy afrikai politikusok egy része is. Ezek az emberek nagyon félnek attól, hogy a joghatóságát nagyon bátran kiterjesztő Egyesült Államok látókörébe kerülnek, hogy a fejlett állam drónjai megfigyelik őket, telefonjukat lehallgatják, követik a zavaros pénzmozgásokat.

Egyre inkább reális veszély az, hogy lecsap rájuk vagy a környezetükre a Magnitsky Act törvény, amely az Egyesült Államokban is büntethetővé tette a külföldi korrupciót. Akinek van mit takargatnia, az örül, ha nem az EU-tól függ, ha nincs közös ügyészség, hanem Kína a partner.

Ilyen ez a kínai térhódítás, Kína jól jár, az autokrata rezsimek jól járnak, de nem jár jól az állampolgár.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!