Meglepő dolgok derültek ki a valaha modern műszerekkel megfigyelt legnagyobb vulkánkitörésről

Idén január 15-én, helyi idő szerin késő délután óriási robbanásos vulkánkitörés történt a Csendes-óceán nyugati peremén lévő Tonga szigetív mentén. Az eseményről először csupán űrfelvételek tájékoztattak, amik egyből megdöbbentették a szakembereket: a képeken több mint 30 kilométer magasságba jutó, mintegy 600 kilométer szélesre kiterjedő vulkáni hamufelhő jelent meg. A kitörés hangját több mint 10 ezer kilométer távolságban, Alaszkában is hallották, szerte az óceáni térségben, még az Atlanti-óceán területén is szökőárak nyomultak a partokra, a légköri nyomáshullám pedig többször megkerülte a Földet.

A vulkánkitörésről egymás után jelennek meg meglepő tudományos eredményeket közlő tanulmányok, felfedve a modern műszeres megfigyelések óta legnagyobb vulkánkitörés sajátságait. November elején egy brit-német kutatócsapat mutatta ki, hogy a víz alatti Hunga Tonga-Hunga Ha’pai tűzhányóból kiáramló vulkáni hamufelhő magassága elérte az 57 kilométert, azaz áttörte a sztratoszférát és a mezoszférába jutott. Korábban soha ilyet még nem figyeltek meg. A legnagyobb vulkánkitörések esetében a vulkáni hamu és gázanyag jellemzően a mintegy 15–20 kilométer magasságban kezdődő sztratoszféráig jut el. Ezek többnyire az éghajlatot is befolyásolják, csökkentve a globális átlaghőmérsékletet és megváltoztatva a magas légköri légáramlatokat. Most ilyen nem következett be, mivel a hamufelhőben lévő gázanyag nem kén-dioxid volt, hanem vízgőz. Nem is kis mennyiség, 146 millió tonna, ami a sztratoszférában általában jelenlévő vízmennyiség 10 százaléka. Ez nem lehűlést, hanem inkább kismértékű földfelszíni melegedést okozhat, habár erre még nincsenek pontos megfigyelési adatok.

Magát a vulkánkitörést nem lehetett közvetlenül megfigyelni, mivel a legközelebbi lakott sziget is 60 kilométer távolságban volt. Ráadásul ez egy víz alatti vulkán, aminek csak egy piciny pereme emelkedett a vízszint fölé. Utolsó nagy kitörése egy évszázada volt, ahogy azt az új-zélandi Shane Cronin vulkanológus csoportja néhány éve kimutatta. Nem is állt ezért megfigyelés alatt, műszerek nem jelezték a kitörés előtti előjeleket. Minden váratlanul történt! Az elmúlt napokban nyilvánosságra került újabb tudományos megfigyelések azonban most fellebbentik a fátylat a víz alatt zajló drámai eseményekről.

Az új-zélandi National Institute for Water and Atmospheric Research (NIWA) több ország tudósait összefogó csapata műszerekkel letapogatta a víz alatti felszínt és amit találtak, az újabb meglepetéseket okozott. A vulkánkitörés közel néhány óra alatt 10 köbkilométer (ez a Balaton teljes vízmennyiségének ötszöröse!) vulkáni anyagot robbantott ki, ennek mintegy kétharmada tódult fel a magasba. A maradék néhány köbkilométernyi mennyiség a víz alatti felszínen különböző irányba zúdult szét több, mint 100 kilométer/óra sebességgel. A magas hőmérséklet miatt egy vékony gőzréteg alakult ki a vulkáni hamu és gázáradat felszínén, így ezek a piroklaszt-árak megdöbbentően nagy távolságba, 100 kilométer messze is eljutottak a hepehupás felszínen. Útjukban mindent elpusztítottak (többek között a tengerfenéken lévő optikai kábaleket, amelyek az internetes összeköttetést szolgálták) és hozzájárultak a közeli szigeteket elárasztó szökőárak kialakulásához. Ez utóbbiakat felerősítette még a robbanás lökéshulláma, továbbá a vulkán központjának beomlása.

A nagy felbontású radarképeken kirajzolódott a vulkán alakja és a középső részén lévő hatalmas, széles kaldera. A tűzhányó felszíne az óriási mennyiségű kitörő vulkáni anyag következtében beszakadt és 700 méterrel alacsonyodott. A megfigyelések arra is rávilágítottak, hogy a hatalmas vulkánkitörés után nem állt le a vulkáni működés, azóta is intenzív gázkiáramlás zajlik, kisebb-nagyobb mennyiségű vulkáni hamuanyag kilövellésével.

A kutatások folytatódnak, mivel számos további kérdést kell még tisztázni. Ezek nem csak újabb meglepő rekordokat hozhatnak, hanem gyakorlati hasznot is. A Hunga Tonga-Hunga Ha’apai vulkánkitörés ugyanis ráirányította figyelmet a víz alatti vulkánokra, amelyekből nem kevés van, még a szárazföldek, mint például Japán közelében is. Ezekről eddig nem sokat tudtunk, jóllehet potenciálisan nagy veszélyt jelentenek. Működésük jobb megismerése kulcsfontosságú a jövőbeli pusztító vulkánkitörések lefolyásának megértése, előrejelzése érdekében.

(A szerző geológus-vulkanológus, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár, intézetigazgató, kutatócsoport-vezető, ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet, Kőzettan-Geokémiai tanszék, MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport)