Covidon átesett 60 év felettiek jelenkezését várja a Természettudományi Kutatóközpont

2022. május 25. – 10:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Pszichológiai Kutatócsoportja koronavíruson átesett idősek segítségével tervez kísérletdsorozatot, hogy így vizsgálják meg, mennyit rontott a Covid az idősebb korosztály figyelmén, emlékezetén és tanulásán. A vizsgálatokra 60 és 75 év közti emberek jelentkezését várják.

Ugyan a koronavírusjárvány valamennyire lecsengőben van, a víruson átesett embere 30%-nál, a Covid miatt kórházba kerültek esetében pedig a 80%-uknál jelentkeztek később is erőnléti problémák, fáradtság, szédülés, alvászavarok, illetve emlékezeti és koncentrációs nehézségek.

Az orvostudomány egyelőre még nem tud eleget arról, hogy pontosan mi okozza az említett panaszokat, milyen tényező játszanak közre például a poszt-covidos tünetek kialakulásában. Ez azért is fontos téma, mert valószínűsíthető, hogy a Covidon átesett emberek életminőségére még akár éveken át komoly hatással lehet a koronavírus és annak következményei.

A kutatócsoport azt vizsgálja kiemelten, hogyan változnak meg a figyelmi, emlékezeti folyamatok a maradványtüneteket mutató időseknél, az agyi hálózatok huzalozása eltér-e az egészségesekhez képest. Ezen kívül az is a fókuszban van, hogy megvizsgálják, vajon különböző tréningekkel felgyorsítható-e az agyi hálózatok újrarendeződése, javíthatók-e a koncentrációs, emlékezeti problémák, illetve megelőzhető-e a covid-indukált demencia kialakulása.

Azt egyelőre még vitatja a tudomány, hogy van-e összefüggés a neurodegeneráció és a koronavírus-fertőzés között, de léteznek már olyan esettanulmányok, amelyek szerint a Covid növelheti a demencia kialakulásának esélyét, és akár felgyorsíthatja az Alzheimer-kór kialakulását is.

Az kutatásban olyan személyeket várnak, akik

  • 60-75 év közöttiek,
  • az elmúlt 6 hónapban átestek koronavírus fertőzésen,
  • maradványtüneteket mutatnak (kimerültség, emlékezeti vagy koncentrációs problémák, alvászavar, szédülés).

A jelentkezőkre az alábbiak várnak:

  • neurológiai vizsgálat,
  • kognitív állapotfelmérés és EEG vizsgálat,
  • 8 alkalmas otthoni tréning,
  • állapot utánkövetés,

Aki részt venne a kutatásban, a poszt-covid@ttk.hu címen jelentkezhet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!