Szántó T. Gábor: Két nő sötétben

2021. augusztus 28. – 14:35

frissítve

Szántó T. Gábor: Két nő sötétben
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Csapódik a teherautó ajtaja, a falu főutcáján felköhög a motor. Anyja leszáll, Tóni indul tovább, reggel jön, mennek a gomolyáért, gyűjtik be a juhászoktól. Mióta visszaköltöztek és újra beüzemelték a hengereket a túrókészítéshez, a környék boltjaiba szállítanak. Ezzel kell beérniük, mert régi nagy forgalmazójukat, a pesti Meinlt államosították. Anyját kidobták a városi totózóból, amit vezetett, a párttitkár nézte ki valami retyerutyájának, visszajöttek hát ide, a nagyszülők házába, és bár api, anyi, az üzem egykori gazdái nincsenek már velük, anyja nekiállt újra juhtúrózni.

Máskor, miközben áll a teherautó a ház előtt, váltanak még pár szót Tónival, a sofőrrel, de most szinte azonnal nyílik az ajtó, anyja ideges mozdulatokkal csapja be maga mögött, a villanyt sem gyújtja meg.

Ahogy Juli felbukkan a szoba ajtajában, anyja elállja az útját, szó nélkül lökdösi befelé, és amikor kérdezné tőle, mi a baj, fojtottan pisszegi, maradjon csendben. Odasiet az íróasztalhoz, lekapcsolja a lámpát,

aminél Juli tanult. Első gimnazista, amikor hazaér délutánonként a városból és egyedül van, könnyen szalad az idő, estére marad a lecke. Szereti, ha az anyja látja, hogy még akkor is tanul, amikor megérkezik, és netán megdicséri, ami ritkán fordul elő.

Most is, mintha rosszat tett volna, még csak annyit sem mond, mi a baj, miközben az ablakhoz lép, leengedi a redőnyt, de mögötte résnyire nyitja az ablakot, hallgatózik.

Mi történt, kérdi a lány riadtan.

Maradj csöndben, szól rá az anyja a sötétben, és elhúzza az ablak elől. Mintha kiabálnának odakint.

Juli csak most kezd félni, hallva anyja zaklatott légzését. Valamit láthatott is. Tudja, hogy Pesten nagy a felfordulás, ők is hallgatják minden reggel és este a rádiót, de a faluban eddig egy-két zászlóégetésnél és kiabálásnál többet nem tapasztaltak. A községházán állítólag volt valami dulakodás, papírokat is égettek, de ezekről csak anyjától hallott, aki a lelkére kötötte, hogy az iskolán kívül ne járkáljon el sehova itthonról. Pár napja egy osztálytársa, az iskolaigazgató fia lebiboldózta. Ilyen még nem fordult elő. Anyja másnap nem volt rest, teherautóval vitte be, és panaszt tett. Az igazgató berendelte az irodájába a fiát, ott képelte fel előttük, majd arra kényszerítette, hogy kérjen bocsánatot. A fiú egyébként tetszett neki, és úgy érezte, az is vonzódik hozzá.

Mégis, mit akarnak, suttog Juli.

Fogd már be a szád, szól rá az anyja, de ez nem elég, lenyomja a földre az ablak mellett, és maga is lekuporodik. Mintha attól félne, hogy belőhetnek a redőnyön át. A helyi nőszövetség elnöke, talán ezért fél, bár a faluban az asszonyok nemigen mutattak érdeklődést az egyleti élet iránt, legfeljebb az özvegyek. Egy korábbi tavaszi jégzajlás okozta árvíz idején, amikor a zsilip és a csatorna nem bírta a terhelést, a homokzsákokkal bajlódó katonák pihenőit etették-itatták zsíros kenyérrel és teával az anyja vezénylése mellett. Őket tornadresszben menekítették haza az iskolából, hogy aztán magukra kapva valamit, távolabbról nézzék bénultan, ahogy a partot elöntő ár beszökik a közeli utcákba is.

Odaszorul anyja testéhez, jólesik a melege, de ő is remeg.

Van valami listájuk, suttogja. A szatócs Waldnert állítólag megszurkálták. Azt kiabálták, hogy lehullott róla az álarc, ávós volt. Mikor volt ávós az a nyomorult?

Juli nem érti, anyja miért nem marasztalta Tónit, ha látta, hogy jönnek. Egy férfitől csak jobban tartanának. Hallotta az iskolában, hogy a fiúk is ávósoznak a folyosón, és az utcán is látott a buszmegállóba menet géppisztolyosokat nemzeti színű karszalaggal. Azok is ávósokat kerestek. Gyerekeket nem bántottak, még nyugtatták is őket, hogy itt a szabadság, nem kell többé félni. Anyja rettegése most őt is megrémíti. Senkinek nem ártott, legfeljebb vele ideges, néha pofon is üti, de mások miért bántanák őket? Igaz, régebben mesélt a deportálásról, de azok az idők már elmúltak, most más világ van.

Ebben a pillanatban üveg csörömpöl. A másik szobában törhetett be az ablak. Ott nem húzták le a redőnyt. Odakint izgatott kiabálás.

Menjünk be, itt is zsidók laknak!

Anyja dermedten kapaszkodik a karjába, fáj, ahogy belemarkol. A kerítésnél állhatnak, pár méterre tőlük. Vajon hányan lehetnek? A lélegzetüket is visszafojtják odabent, úgy hallgatóznak a fal tövében kucorogva. Anyja átkarolja, magához szorítja. Juli alig kap levegőt, de érzi a félelemtől párálló testük szagát, hallja, ahogy anyja lehalkítani próbált légzésétől zaklatottabban szuszog. Rég nem ölelte így magához. Már nem alszanak együtt, nem vágyik a testi közelségére, de most ő is hozzábújna. Nem látta még ilyen rémültnek, akkor sem, amikor egyik napról a másikra kitették a totózóból, és kereset nélkül maradt.

Minek mennénk, bődül egy másik hang. A Zsiga bácsi mindenkin csak segített.

A nagyapjáról beszélnek. Halkabbak, vagy távolodnak. Anyja görcsös ölelése oldódik. Érzi, ahogy elernyednek az izmai. Lassan feláll, lábujjhegyen kimegy az előszobába, hallgatózik. Nem hallani semmit. Amikor egy perc múlva visszatér, még mindig visszafojtott hangon annyit mond:

Azt hiszem, elmentek.

Juli feltápászkodik, kis terpeszben áll. Öléhez nyúl, csak ekkor fakad sírva. Már megint. Évek óta nem, de most megint. Pedig már gimnazista.

Érzi a combján, a lábszárán, már a cipőjében is, ahogy folyik végig, melegen, megalázóan. Eddig észre se vette. Halkan, szégyenkezve mondja, pedig már nem kell suttogniuk.

Anyja hallgatózik, az asztalhoz lép. Inkább a lefelé világító olvasólámpát gyújtja meg, mint a csillárt.

Juli felszisszen, aprót jajong.

Mi van már, kérdi az anyja.

A lány a tenyerét mutatja, az asszony a lámpa fénykörébe húzza, fölé hajol, piroslik.

Ez nem pisi, te, mondja. Épp itt volt már az ideje. Egyszer el kell kezdeni.

Juli tétován áll, mint aki nem tudja, mit kellene éreznie ebben a helyzetben.

Jól van, sóhajt az anyja. Melegítek vizet. És elmegyünk innen. Vissza a városba. Kerül, amibe kerül, de itt nem maradunk.

A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!